A TOP keretösszegéből 93 milliárd forint jut majd Borsod-Abaúj-Zemplén megyére és 35 milliárd forint Miskolc városának. A miskolci eseményen Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: a 2014-2020-as időszakban az önkormányzatoknak és az egyházi fejlesztések megvalósítására szánt 93 milliárd forint forrás 60 százalékát gazdasági-, 40 százalékát pedig infrastruktúra fejlesztésre fordítják. A decemberben meghirdetésre kerülő pályázatok esetében, várhatóan a 2016 második negyedévében megkötik a támogatási szerződéseket.

Az önkormányzatok számára jó hír, hogy a nem jövedelemtermelő projektek esetében nem kell önrészt fizetni, 100 százalékos lesz a támogatás, illetve a pályázatok elkészítéséhez segítséget kérhetnek a megyei önkormányzattól.

A MÁK korábban azt közölte, hogy a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban összesen 1230 milliárd forint áll rendelkezésre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban.