Több száz milliárdot költenek el közbeszerzés nékül

Több száz milliárd forintnyi közbeszerzés alóli mentesítésről határoztak az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának hétfői zárt ülésén, 35 nappal a választás előtt - írja a Magyar Nemzet.
Domokos Erika, 2018. március 6. kedd, 11:19
Fotó: Pixabay

Erről néhány perc alatt döntöttek a fideszes képviselők. Sokéves pályafutásom alatt ilyet még nem láttam, végjátékszerű padláskisöprés látszódik - nyilatkozta az állami hírügynökség tájékoztatása szerint Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője az ülés utáni sajtótájékoztatóján.

A költés elérheti a 650 milliárd forintot.

Az LMP-s Demeter Márta úgy fogalmazott: homály fedi a honvédelmi tárca és a Belügyminisztérium beszerzéseit, amelyek ráadásul nem fejlesztik a védelmi képességet.

A napilap információi szerint a légi mentők számára vásárolnának több milliárd forintért helikoptereket. Ezzel a 2006 óta bérelt öt, majd hét EC135T2 típusú gép lízingkonstrukcióját váltanák ki a norvég légi mentők 7-14 éves helikoptereivel.

A bizottság legutóbbi nagy értékű felmentése egyébként 2016 végén történt, ez alapján szerzett be a Honvédelmi Minisztérium tavaly két Airbus A319-es többfunkciós kormányzati repülőgépet, 22-25 milliárd forint értékben - olvasható a lapban.

A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében megvalósuló katonai szállítórepülő fejlesztés keretében pedig a kormány 75 milliárd forintot hagyott jóvá.

A kép illusztráció, forrás: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK