Tavaly decemberhez képest januárban 132,9 százalékkal - 21 100-el - nőtt a bejelentett új állások száma – olvasható az NFSZ jelentésében. Csak januárban 37 ezer új munkahelyet jelentettek be a munkáltatók. Az idei év első hónapjában összesen 48 800 állás állt rendelkezésre, ami a múlt év azonos időszakához képest 8600, decemberhez képest 17 400 plusz munkahelyet jelent. A legtöbb új állásbejelentés Borsod-Abaúj-Zemplén-, Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Békés megyéből érkezett, ezekben a megyékben 3000 feletti volt a számuk. Az előző hónaphoz képest a legnagyobb relatív növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg- és Hajdú-Bihar megyében történt, ahol a hónap folyamán bejelentett állások száma több mint ötszörösére emelkedett, ami döntően az új közfoglalkoztatási rendszer beindulásának köszönhető (e két megyében a támogatott állások aránya 80 százalék felett van). Január végéig 28 100 állás maradt betöltetlen, ebből a legtöbb állásbejelentés a közigazgatás területére - többségében a közfoglalkoztatásra -, valamint a vízgazdálkodásra és az építőiparra jut. Nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma 15,7 százalékkal. Decemberhez képest ez 93 000 főt jelent emelkedést jelent. Január végén körülbelül 684 000 álláskeresőt tartottak nyilván, az előző év azonos időszakához képest létszámuk 4,8 százalékkal - 31 300 fővel - emelkedett. A szabad és betöltetlen álláshelyek mellett nőtt a munkanélküli nyilvántartásba belépők száma is, ami 131 500 ezer főt tett ki januárban. Érdekes adat, hogy a belépők 95,4 százalékát – valamivel több mint 125 ezer fő - a nyilvántartásba újra visszalépők teszik ki, ami azt is jelentheti: az emberek várják az új legális munkahelyeket, és bíznak az azok létrehozását ösztönző kormányzati lépésekben.