Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Nagy meglepetés volt, hogy júliusban csak mérsékelten jelent meg az áfaemelés hatása a fogyasztói árakban (az árindex 5,1 százalék volt a 6,1 százalékos várakozásokkal szemben), kérdés azonban, hogy mi tolódik át ebből augusztusra. Számottevő késleltetésre csak a közüzemi díjak esetében lehet számítani a későbbi számlázás miatt, de a szintén hetedik havi jövedékiadó-emelés hatása is most jelenhet meg - mondta Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere.

A feltörekvő piacok augusztusi inflációs számaiból már látszik, hogy az élelmiszerárak mindenhol lefelé húzzák az indexet, várhatóan ez jellemzi majd a hazai piacot is. A tartós fogyasztási cikkek árát ráadásul az elmúlt hónapok forinterősödése is fékezte.

Valószínűleg tényleg nincs akkora áthárítás, mint amekkorára korábban lehetett számítani, azonban érdemes megvárni a KSH pénteken megjelenő augusztusi fogyasztóiár-statisztikáját – figyelmeztetett Barta György, a CIB vezető elemzője. Az év hátralévő részében – elsősorban bázishatás miatt - még növekedhetnek az árak, azonban januártól ismét beindulhat a dezinfláció és augusztusra elérhetővé válik a 3 százalékos inflációs cél.

Az év előttünk álló hónapjaiban nem várható erőteljes forintgyengülés, a gazdaság hirtelen meglódulása és a fiskális politika fellazulása sem valószínű, így továbbra is maradhat a masszív antiinflációs környezet - erősítette meg Bebesy. A Napi elemzői konszenzusa szerint augusztusban 5,5 százalékkal a 4,6 százalékos éves átlag felett maradhat az árindex, míg a jövő év egészét 4,3 százalékos drágulási ütem jellemezheti.