Tóbiás József a szombati külpolitikai témájú egyeztetésről elmondta, a konkrét kérdésre a miniszterelnök konkrét választ adott: nincs napirenden, nem kíván hosszú távú szerződést kötni Magyarország Oroszországgal. Hozzátette: kulturális és szociális egyezmények aláírásáról beszélt a miniszterelnök, de a tárgyköröket nem nevezte meg.

Az ellenzéki politikus beszélt arról is, az Európai Unió vezetői minden kétoldalú megbeszélést lemondtak az orosz elnökkel, egyedül Magyarország az, amely fogadja Vlagyimir Putyint. Az orosz államfő ezzel a látogatással akarja megmutatni, hogy nincs konfliktusa az uniós tagállamokkal - hangoztatta.

A paksi atomerőmű bővítéséről Tóbiás József elmondta, világosan látszik, hogy nem lehet a nyilvánosság kizárásával, az érintett szakmai, civil szervezetek kontrollja nélkül a beruházást megvalósítani Magyarországon. Utalt arra, hogy egy a nap folyamán nyilvánosságra került közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek hatvan százaléka nem ért egyet a beruházással.

A pártelnök az orosz-ukrán helyzetről azt mondta, az MSZP békepárti, támogatja, hogy tartósan rendezzék a konfliktust. Bíznak benne, hogy az aláírók be is akarják tartani a minszki egyezményt - tette hozzá.

Mint mondta, a menekültügyben a kormánynak minden eszközt fel kell használnia, hogy a határon túli magyarok biztonságáról gondoskodjék. Ha pedig nincs háború - folytatta - , akkor nem bevándorlásról kell beszélni Magyarországon, hanem a kivándorlásról, arról az 500 ezer magyarról, aki Európában keresi boldogulását.

Tóbiás József a kurdisztáni kontingens kérdéséről közölte, szakmai egyeztetéseket kell folytatni, és a parlamenti pártok mindegyikének támogatására szükség van ahhoz, hogy magyar katonák részt vegyenek ebben az együttműködésben.