Túlélő tojások címmel rendhagyó valóságshow-t indított március végén a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hatóság (Nébih), a tyúktojások keltetését 24 órában élőben lehetett követni a hatóság YouTube-csatornáján.

A keltető berendezés önműködő, így a tojások forgatása nem igényelt emberi beavatkozást, ugyanakkor minden nap sor került a tojások ellenőrzésére, időnkénti átvilágítására. A héten a nyolc tojásból hat kiscsibe kikelt és a hatóság szakértői szerint egészségesek. A hat kiscsibe nevet is kapott: Bolyhos (sárga magyar tyúk), Csébih (sárga magyar tyúk), Nokedli (erdélyi fekete kopasznyakú tyúk), Kukor Ica (Wyandotte), Pihe (fogolyszínű magyar tyúk), Radiátor (kendermagos magyar tyúk). A két további tojás egyikéből megszakadt az embrió fejlődése, a másik tojásból kelésgyengeség miatt nem tudott kibújni a csibe.

A kikelt csibék száradásukig még a keltetőben maradnak, majd biztonságos környezetbe, a Nébih szakemberének felügyelete alá kerülnek két hétre. Várhatóan a kiscsibék fejlődésének kezdetét még egy ideig élőben követhetik az érdeklődők. Ezt követően a kiscsirkék megérkeznek állandó élőhelyükre egy gazdához.

A program célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, többek között - közeledve az ünnepekhez - arra, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot.

A főszereplőket az alábbi videóban lehet megnézni élőben, a "valóságshow" epizódjairól pedig itt olvashat részletesen.