Az osztatlan közös földtulajdon felszámolását lehetővé tévő törvény 2021. január 1-én lép hatályba.

Magyarországon a 2019-es adatok szerint mintegy 2 millió 400 ezer hektáron 1 millió 60 ezer földrészlet áll osztatlan közös tulajdonban. Ezeken a területeken a valódi tulajdonosi szemlélet csak nagyon nehezen valósulhat meg, hiszen a tulajdonosok nehezen tudnak fejlesztéseket megvalósítani, emellett csökkentett értékkel vehetik számításba a területet banki hitel fedezeteként - írta az agrárminiszter közleményében.

A most elfogadott törvény jelentősen egyszerűsíti a korábbi hosszadalmas és nehézkes, valamint az állam számára költséges megosztási eljárásokat, helyettük gyors, egyszerű, a tulajdonosi szándékra épülő rendszert vezet be - véli a miniszter.

Ez alapján a megosztás a tulajdonostársak egyezségén alapul, amelyhez a tulajdoni hányad alapján számított többségi döntésre van szükség. A jogszabály a kisebbségbe kerülő tulajdonostársak védelme érdekében olyan garanciákat tartalmaz, amelyek biztosítják, hogy egyik tulajdonosnak se jusson a megosztás során a tulajdoni hányada alapján neki járó résznél kisebb ingatlan, kivéve, ha abba kifejezetten beleegyezik - mondta a miniszter.

Nagy István arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogszabály alapján az új ingatlanoknak a rendeltetésszerű művelésre alkalmasnak kell lenniük, ezért a törvényben területi minimum értéket állapítottak meg, amelynél kisebb földrészletet nem lehet megosztással kialakítani. Az új földrészleteknek szőlő, kert, gyümölcsös, és nádas művelési ág esetén minimum 3000 négyzetméter, szántó, rét, legelő, erdő és fásított terület művelési ág esetén legalább 1 hektár, zártkerti földnek minősülő ingatlan esetében pedig minimum 1500 négyzetméter területűnek kell lenniük. Az ennél kisebb hányaddal rendelkezők számára az ő területüket bekebelező másik tulajdonostársnak meg kell fizetnie az adott terület értékbecslés szerinti piaci ellenértékét.

A tulajdonostársak bármelyike kezdeményezheti az egyezség létrehozását. A megosztás gyorsabbá válik, mert az osztatlan közös tulajdon megszüntetése nem hatósági eljárás részeként történik. A gyors és ügyfélbarát folyamatok érdekében a térképvázlatot sem szükséges földmérőnek elkészíteni, az állam ugyanis az érintettek számára ingyenes informatikai programot biztosít ehhez - tette hozzá az agrárminiszter.