Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A képviselők 134 igen szavazattal, 56 nem ellenében és négy tartózkodás mellett fogadták el a kormány közigazgatási törvényt módosító csomagját - írta az MTI.

Az Országgyűlés döntésével ezzel többek közt felülírták a főváros által a Városligetben elrendelt építési tilalmat. A kormány indoklása szerint erre azért volt szükség, mert a Városligetben megvalósuló kulturális és városfejlesztési beruházások kiemelten közérdekű célból történnek.

Az ellenzéki többségű Fővárosi Közgyűlés idén februárban változtatási tilalmat rendelt el a Liget Budapest Projekt által érintett területre, az indoklás szerint azért, hogy a közparkot ne érjék "visszafordíthatatlan változtatások". (Azaz ne folytatódhasson a főváros beleszólása nélkül a Városliget beépítése újabb épületekkel.) A Karácsony Gergely főpolgármester korábban többször nyilatkozta, hogy a főváros nem támogat olyan beruházást, amelynek az építése még nem kezdődött el, így az Új Nemzeti Galéria kivitelezését sem a liget közepén, de más fővárosi helyszínen támogatnák azt.

A törvényalkotási bizottság kezdeményezésére kedden azt is elfogadták, hogy az állami ünnepségek szervezői a jövőben ingyenesen használhatnak több állami, illetve önkormányzati tulajdonú fővárosi közterületet minden év augusztus 15-25. között.