Az önkormányzatokat hátrányosan érintően módosítanák "Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényt" Kocsis Máté fideszes, Böröcz László fideszes és Nacsa Lőrinc KDNP-es képviselő most benyújtott törvényjavaslata alapján.

A módosító szerint, ha a közterület használatára olyan, a kormány rendeletében kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánított építési beruházással összefüggésben kerül sor, amely legalább 50 százalékban központi költségvetési támogatásból valósul meg, a beruházás megvalósítójának nem kell fizetnie a közterület használatáért.

Duplán nyernek a tendernyertes cégek

Kiemelten közérdekű beruházásnak minősülnek az energetikai, közlekedésfejlesztési, környezetvédelmi, vízügyi és vízvédelmi, katasztrófavédelmi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, közigazgatási beruházások, valamint az oktatási, egészségügyi, kutatás-fejlesztési, kulturális, szociális, örökségvédelmi, sport, és városfejlesztési célokat szolgáló építkezések. Ha ilyet építenek, akkor a beruházás helyszínét és közvetlen környezetét, valamint a kiemelten közérdekű beruházás során építési tevékenységgel érintett telek közvetlen környezetébe tartozó, az építési tevékenység költséghatékony elvégzéséhez szükséges közterületet ingyen használhatják az építő cégek a kormány által megszabott időtartamban.

Magyarán, ha épül egy stadion vagy kórház, és le kell zárni a környező utakat, hogy elférjenek a daruk, akkor ezért a jövőben az önkormányzat nem kérhet pénzt az állami pályázatokat elnyerő kivitelező cégektől. A kiemelten közérdekű beruházások skálája széles: beletartoztak eddig a stadion-építések, de a Várban folyó építkezések is.

Sarkalatos törvénybe kerül

Mindezt sarkalatos törvényben rögzítenék a képviselők, vagyis a megváltoztatásához kétharmados többségre lesz szükség.

A törvény indoklása szerint erre azért van szükség, mert a beruházáshoz szükséges építési munkálatok szükségessé tehetik az építési tevékenységgel érintett telek közvetlen környezetébe tartozó, helyi önkormányzati tulajdonban álló közterületek használatát. Az önkormányzatok pedig díjat kértek eddig ezért.