Az előzetes adatok szerint 2010 első kilenc hónapjában 68 ezer gyermek született, 6,9 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 96 ezer volt, ami 1,1 százalékos csökkenést jelent a 2009. január-szeptemberihez képest.

A természetes fogyás körülbelül 28 ezer fő volt, négyezer fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 998 ezer fő volt.

A házasságkötések száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat, a 2010 első kilenc hónapjában kötött közel 30 ezer házasság kétezerrel (6,3 százalékkal) kevesebb, mint 2009 azonos időszakában.

A születések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születések száma mindenütt csökkent, ennek mértéke Közép-Magyarországon volt a legkisebb és Észak-Alföldön a legnagyobb. A halálozások száma Nyugat-Dunántúl kivételével minden régióban mérséklődött. A házasságkötések száma valamennyi régióban visszaesett, Észak-Alföldön a leginkább és Dél-Dunántúlon a legkevésbé.