Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A NAPI Gazdaság cikke Az érintett termékek körét könnyű meghatározni, a költségemelkedés ugyanis minden élelmiszert érint - hívja fel a figyelmet Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. üzletág-igazgatója. A szakember ugyanakkor rögtön hozzá is teszi: más kérdés, hogy a versenyhelyzet mely termékeknél ad erre lehetőséget. Fórián szerint most "történelmi esély" mutatkozik arra, hogy az élelmiszer-kereskedelmi láncok gondolkodásában végre valóban hátrébb kerüljön az ár és olyan tényezőket helyezzenek előtérbe, mint a minőség, megbízhatóság, rugalmasság és pontosság. A nagy sajtóvisszhangot kapó drágulások ugyanakkor jó alkalmat adnak a láncok árrésének emelésére is - jegyzi meg az elemző. Az áremelések a gabonaszektorból indultak, az idei alacsony termés miatt nemcsak a liszt, hanem a takarmány ára is emelkedett már, utóbbi pedig éppen kezd begyűrűzni a sertés-, baromfi- és tejárakba. Korábban azt lehetett gondolni, hogy míg a hús drágulását az import némiképp visszafoghatja, a tejárakat még az erősödő export is fölfelé húzza. Az elemző átlagosan 10-15 százalékos áremelkedéssel számol idén szeptember-december között, s az alapanyagárak növekedése már nemcsak a piacról származó információk szerint kezdődött el, hanem a KSH adataiban is tükröződik. A malmok áremelései már elérték a boltokat, átlagosan csaknem 30 százalékkal drágult a liszt s a kenyér is mintegy 20 százalékkal. A kukoricatörés még nem fejeződött be, de az állattartók rémálmaiban szereplő 60 ezer forintos tonnánkénti árajánlatok a korábbinál komolyabban csúsznak be az áralkuk során, ami a húsárakra nagy valószínűséggel hatni fog, ezeket az állatállomány csökkenése is befolyásolja majd. A baromfitermékek áremelkedését nem lehet az importtal letörni, a behozatalt ráadásul visszafogja az Európa-szerte tapasztalható hiány és a brazil baromfipestis is. A sertésnél ugyanakkor az import nem csak lehetőség, hanem valóság: idén már eddig is több mint 300 ezer sertés érkezett Lengyelországból Magyarországra. Az ártárgyalások napjainkban is folyamatban vannak. A tejfelvásárlási árak már júliusban emelkedésnek indultak, s tovább nőnek az árak emelkedését segítő - főként Olaszországba irányuló - nyerstejexport miatt.