Mivel az egyes kutak árképzése akár jelentős mértékben is eltérhet egymástól, a jellemzően drágább autópályák melletti töltőállomások közül januártól akár olyanba is belefuthat az autós, ahol közel 450 forintért mérik a dízel literjét.

November 1-től jelentős mértékben, literenként 13 forinttal emelkedik a gázolaj jövedéki adó terhelése, mely (ahogy azt az utóbbi években már láthattuk) egy az egyben és azonnal beépül majd a fogyasztói árakba. Az áremelkedés azonban még ennél is nagyobb mértékű lesz, hiszen a jövedéki adó emelésével párhuzamosan automatikusan nő az áfa teher is. Ennek hatására további 3,25 forinttal tankolhatjuk majd drágábban a gázolajat.

Az adóemelések sora ráadásul itt még nem ér véget: januártól a 25 százalékos áfa-kulcs 27 százalékra változik, ami a gázolaj mellett már a benzin esetében is az ár emelkedésének irányába fog hatni. A benzin esetében mindezek miatt literenként 6,3 forintos drágulás következhet majd, amennyiben azzal a feltételezéssel élünk, hogy a termelői ár, a jövedéki adó mértéke és az árrések a jelenleginek megfelelő szinteken maradnak. A gázolaj esetében hasonló mértékű, 6,6 forintos áremelkedést okoz az áfa-emelés, vagyis ebben az esetben januárig már összesen közel 10 forintos áremelkedésért lesz felelős a forgalmi adó.

A gázolaj adótartalma érthető módon nagyobb mértékben fog emelkedni, a jelenlegi 177 forintos értékről (ami a kiskereskedelmi ár 44,3 százalékát adja) 200,6 forintra nő (ami a kiskereskedelmi ár 47,3 százaléka). A benzint azonban még így sem fogja utolérni, hiszen ott az adótartalom mértéke 206 forintos lesz, ami a kiskereskedelmi ár 51 százalékára rúg.