Tovább estek a beruházások?

MTI, 2016. augusztus 28. vasárnap, 08:09
Fotó: Napi.hu

Kedden publikálja a KSH a május-júliusi gördülő negyedéves munkaerőpiaci adatokat. Április-júniusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 343 ezer 700 volt, 142 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ugyanekkor 76 ezerrel, 234 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, és 1,8 százalékponttal 5,1 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest. Az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint akár 5 százalék alá is csökkenhet a ráta a nyár végén.

Szerdán közli a KSH a második negyedéves beruházási adatokat. Az első negyedévben 9,6 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint a beruházások 2,4 százalékkal mérséklődtek. A visszaesést elsősorban az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződésével indokolta a KSH, ami a költségvetési szervek beruházásait érintette nagyobb mértékben. Elemzők szerint nem volt meglepetés a beruházások első negyedévi visszaesése, az építőipar 27,6 százalékos visszaesése és a 0,9 százalékos éves növekedést jelző GDP-adat már előre sejteni engedte azt.

Ugyancsak szerdán publikálja a júliusi ipari termelői árakat a statisztikai hivatal. Júniusban átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek az ipari termelői árak, ezen belül a belföldi értékesítésnél 4 százalékkal, az exportban 1,9 százalékkal mérséklődtek árak az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első fél évben a belföldi értékesítés árszintje 4,4, az exportértékesítésé 0,6 százalékkal csökkent, így az ipari termelői árak összességében 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak 2015 első fél évéhez képest.

HOZZÁSZÓLÁSOK