Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Augusztusban a fogyasztói árak 6,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Egy hónap alatt jelentősen emelkedett az üzemanyagok ára, miközben árcsökkenés következett be többek között az élelmiszerek és a ruházkodási cikkek körében.

Egy hónap alatt - 2012. júliushoz viszonyítva - a fogyasztói árak 0,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül az élelmiszerek ára 0,9 százalékkal csökkent, meghatározóan az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 7,3 százalékos árcsökkenése következtében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva, a fogyasztói árak 0,4 százalékkal emelkedtek. Árcsökkenés volt megfigyelhető a sajt (2 százalék) és a párizsi, kolbász (1,5 százalék) esetében. Növekedett a sertészsiradék (2,2 százalék) és a sertéshús (1,8 százalék) ára. A főcsoportok közül az egyéb cikkek drágultak a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagok ára 3,6 százalékkal nőtt. Az átlagnál nagyobb mértékben emelkedett a szeszes italok, dohányáruk (0,5 százalék) és a szolgáltatások ára (0,3 százalék), ez utóbbin belül az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 2,6 százalékkal kellett többet fizetni. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért átlagosan 1,8 százalékkal kellett kevesebb fizetni. A háztartási energia és a tartós fogyasztási cikkek körében szintén árcsökkenés volt megfigyelhető (0,2-0,2 százalék).

Forrás: KSH

12 hónap alatt, 2011. augusztushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,3 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a tojás (32,3 százalék%), a sertészsiradék (25,1 százalék), a csokoládé, kakaó (19,6 százalék), az idényáras élelmiszerek (13,2 százalék) és a sertéshús (10,4 százalék) ára. Árcsökkenés következett be a liszt (8,5 százalék) esetében. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 14,1 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára. Szintén átlag felett, 7,9 százalékkal nőtt az egyéb cikkek ára, ezen belül a járműüzemanyagok 13,5 százalékkal drágultak. A háztartási energia átlag feletti 6,2 százalékos áremelkedésén belül a palackos gáz 9,4 százalékkal, a távfűtés 8,4 százalékkal drágult. A szolgáltatások esetében 4,1 százalékos volt az áremelkedés mértéke, ezen belül a szemétszállítás 8,1 százalékkal, a csatornadíj 5,3 százalékkal drágult. A ruházkodási cikkek szintén átlag alatt drágultak (3,5 százalék), míg a tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 0,8 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, 2011. augusztushoz képest.

Megragadhatunk a 6 százaléknál

A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa augusztusra az előző hónappal összehasonlítva változatlan árszintet jósolt, míg a szakértők éves szinten 6 százalékra emelkedő inflációval számoltak. Az aszály és a gyenge globális élelmiszerkínálat miatt az idén az átlagos pénzromlás 5,6 százalék körül alakulhat - mondták el elemzők lapunknak. A szakértők többsége továbbgyorsuló inflációra számít ősszel, ráadásul néhányuk szerint az idényáras élelmiszerek áremelkedése miatt több hónapon át is akár 6 százalék környékén ragadhat a pénzromlás üteme. Ráadásul a hazai aszályos időszak és a globálisan is gyenge élelmiszer kínálat miatt az élelmiszerárak a szokásos szezonális csökkenéssel szemben nyáron is már inkább emelkedtek.

Ami az év hátralévő részének kilátásait illeti, az őszi hónapoktól egyértelműen az várható, hogy az élelmiszerárak alakulása felfelé fogja nyomni az inflációt, így a szeptemberi adat jóval 6 százalék felett alakulhat - hangsúlyozta lapunknak Nyeste Orsolya, az Erste elemzője. Bár az infláció év/év alapon szeptemberben is valóban 6 százalék közelében lehet, októbertől már érdemi csökkenésre számít Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője. A decemberi év/év adat megközelítheti az 5 százalékot, majd a jövő évre vonatkozó adóintézkedések függvényében 2013-ban tovább gyorsulhat az infláció mérséklődése - tette hozzá a szakértő.

Gabler Gergely, az Equilor szakértője a többi elemzőhöz képest optimistábban látja az év hátralévő részét, szerinte októbertől elkezdhet lefelé csorogni az inflációs mutató, ami egyelőre a tavaly év végi bázis, a forintárfolyam és a jövedéki adóemelések miatt magasabb. Decemberre már 4,8 százalékra csökkenhet az árindex, éves átlagban pedig akár 5,3 százalékra is süllyedhet - véli az elemző.