Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A világ legnagyobb idegenforgalmi szakvására, a berlini nemzetközi turisztikai börze (ITB) alkalmából tartott tájékoztatón kiemelték, hogy Németország továbbra is a legfontosabb piac a magyar turizmus számára. A német vendégek száma 2014-ben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az általuk a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma pedig továbbra is meghaladja a 2 milliót.

Világszerte tapasztalható, hogy a turisták némileg rövidebb ideig maradnak egy-egy helyen, de igyekeznek minél intenzívebben eltölteni az időt, és a minőségi szolgáltatások felé fordulnak. Ebben pedig Magyarország az utóbbi évek fejlesztései révén egyre versenyképesebb, ezt mutatja egyebek között, hogy az egy kiadható szállodai szobára jutó bruttó napi árbevétel (RevPAR) 11,6 százalékkal, 26,8 euróra emelkedett tavaly - mondta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, kiemelve, hogy a turizmus 9 százalékkal járul hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP), a foglalkoztatásban pedig közvetlenül és közvetve 11,3 százalékos a részaránya.

Magyarország a német turisták számára az ár-érték arányt tekintve is rendkívül vonzó, a Bank Austria számításai szerint például ugyanannyi euróért Magyarországon 80 százalékkal nagyobb értékű szolgáltatáshoz lehet jutni, míg az egyik vezető német hírportál, a welt.de turisztikai szakíróinak számításai szerint a magyarországi üdülés az idén 5,2 százalékkal kedvezőbb áron érhető el, mint tavaly - tette hozzá Horváth Gergely, az MT turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Az utazás világbajnokainak is nevezett németek egyre több területen találnak Magyarországon kiemelkedő színvonalú szolgáltatást, így például a csúcsgasztronómiában, ami eddig kevésbé volt ismert, de a modern magyar konyhaművészet januárban nagy sikerrel mutatkozott be a legrangosabb német gasztrofesztiválon, a Gourmet Festival Sylten - emelte ki Mezősi Csilla, az MT németországi és svájci képviseletének vezetője.

Hozzátette, míg tavaly a határnyitás 25. évfordulója volt a Magyarországot népszerűsítő marketingmunka fő eleme, az idén arra igyekeznek felhívni a figyelmet a Magyarország - Meglepően más (Ungarn - Überraschend anders) mottójú kampánnyal, hogy Magyarország igen sokoldalú és minden nemzedék igényeit kielégítő szolgáltatásokkal várja a vendégeket.

A statisztikák mellett a piaci szereplők visszajelzései is igen jók, a hévízi repülőtérre charterjáratokat szervező német társaság például már 5 városból (Berlin, Hamburg, Frankfurt, Düsseldorf, Friedrichshafen) utaztat vendégeket a Balatonhoz, és az idén a svájci Zürichből is indulnak majd járatok, az egyik egészségturizmusra szakosodott vezető iroda pedig az idén 25 százalékkal bővíti magyarországi kínálatát - mondta az MT képviseletvezetője.