A májusi lassítás után 2011 hatodik hónapjában újra növelte a tempót a magyarországi feldolgozóipar: a várakozásokat aggregáló beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júniusi értéke ugyanis 54,4 pont lett, 2,0 százalékponttal magasabb az előző havinál, illetve még mindig 2,5 százalékponttal jobb az egy évvel korábbinál − derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság adataiból.

A mostani érték közepesnek számít ebben az évben, a januári, a februári és az áprilisi BMI is dinamikusabb bővülést jelzett. Június összességében az átlagnál kissé gyengébb hónap volt a korábbi években, 1996-ban, 1998-ban, 1999-ben, 2005-ben, 2009 és 2010-ben volt a stagnálást jelző 50 pont alatt az index értéke, és a júniusi átlag 1996 óta (51,6 pont) némileg alatta marad az összes hónap átlagának (51,9 pont).

Idén júniusban − három kivétellel − a részindexek erősödtek. A termelési mennyiség indexe nőtt májusi értékéhez képest, és ezzel együtt már tizennyolcadik hónapja emelkedik a termelt mennyiség. Erre utoljára 2005 júliusa és 2007 júniusa között volt példa, akkor 24 hónapon át tartott a termelt mennyiség bővülése. A mostani érték inkább magasnak számít, az elmúlt 15 évben csak ötször volt nagyobb a növekedés üteme júniusban.

Az új rendelések indexe erősebben emelkedett, és a mostani érték az ötödik legmagasabb júniusi érték 1995 óta. Az új rendelések állománya tizennyolcadik hónapja bővül egyfolytában. Erre utoljára 2005 júliusa és 2008 júniusa között volt példa, akkor harminchat hónapon át.

Júniusban is nőtt a foglalkoztatottság a feldolgozóiparban, bár a foglalkoztatottsági index alapján ennek üteme némileg gyengébb lett májushoz képest. A szeptemberi megtorpanástól eltekintve az index továbbra is a feldolgozóiparban alkalmazott munkavállalói létszám növekedését jelzi, megszakítás nélkül kilencedik alkalommal. A korábbi júniusi értékeket nézve az idei tisztán a legmagasabb 1995 óta.