Benyújtotta a kormány a konvergencia program aktualizált változatát, amely Széll Kálmán terv 2.0 címet kapta kormányzati kommunikációtól. A kormány továbbra is tartja magát ahhoz, hogy az államháztartás hiánya a 2013-ban a GDP 2,2 százalékára csökken, ennek érdekében a közszférában további kiadáscsökkentés szükséges. A jelenlegi folyamatok szerint 2013-ban a hiány a kormány szerint elérné a GDP 3,6 százalékát - vagyis a GDP 1,4 százalékára rúgó kiadáscsökkentésre és bevételnövelésre van szükség. A kormány számításai szerint így 567 milliárd forintos kiigazításra kerüleht sor 2012-höz képest, ami jelentősen meghaladja az eddig árazott 400 milliárd forintot.

A kormány még az idén 155 milliárd forintos kiigazítással számol, így év közben bevezetnék távközlési adót, illetve csökkentenék a költségvetési szervek kiadásait.

A kiadási oldalon a kormány a gyógyszerártámogatások újbóli felülvizsgálatával további 40 milliárd forintot kíván elérni az idénre beállított 120 milliárd forintos kiadáscsökkentés után. Mintegy 20 milliárd forintos megtakarítást tervez a kormány az állami tulajdonú cégek működésében az Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél.

A kormány 2013-tól teljes mértékben kiszáll a Kutatás Technológia Alap finanszírozásából az állam, amitől 25 milliárdos megtakarítást remélnek. A tervek szerint a 25 milliárd forintos állami részt uniós támogatásokkal pótolnák ki. Tovább csökkentik a nagyvárosi tömegközlekedés támogatását, amitől 10 milliárd forintos megtakarítást várnak, így a kiadási oldalon a 420 milliárdból alig 95 milliárd forintot remélnek.

A konvergenciaprogram leszögezi: "Magyarország nem rendelkezik konkrét céldátummal az euró bevezetésének időpontjára".

Tényleg jön a tranzakciós adó, és az útdíj

Bevételi oldalon bevezetik az egy hete belebegtetett tranzakciós adót - csak ebből 130 milliárd forintot remél a kormány. Az állam a tervek szerint a banki átutalásokra 0,1 százalékos adót vetne ki az egyszeri díjat 30 ezer forintban maximálják. A korábbi híreknek megfelelően jön a távközlési adó, amiből 52 milliárdos bevételt terveznek. Megmarad viszont az energiaellátók különadója, sőt az adóalap szélesítésével 55 milliárd forintos pluszbevétel beszedését irányozza elő a - Széll Kálmán Terv 2.0.


Az államháztartás pozícióját befolyásoló intézkedéseek (milliárd forint)

20122013
Költségvetési szervek kiadásainak csökkentése44,744,7
Gyógyszerártámogatások csökkentése1040
Önkormányzati rendszer egyenlegjavulása6090
Távközlési adó bevezetése3052
Fordított áfa mezőgazdaságban1015
E-útdíj emelt szintű indítása075
Tömegközlekedés támogatásnak csökkentése010
Kutatás Technológiai Alap támogatásnak megvonása025,2
Állami cégek feladatainak csökkentése020
Pénzügyi tranzakciós adó bevezetése0130-228
Energiaszolgáltatók jövedelemadójának szélestése055
Biztosítók adóztatása015
Kisadók megszüntetése0-5
Költségvetési hatás155567-665
Forrás: Konvergencia Program

 

A kormány az eredeti terveknek megfelelően idén kivezeti az energiaszektorra tavaly kivetett ágazati különadót, amelyből a költségvetés tavaly 99 milliárd forint bevételhez jutott. Az energiaellátók 2009-ben bevezetett jövedelemadója ugyanakkor fennmarad, kulcsa pedig 8-ról 16 százalékra emelkedik, a terhet a korábbitól "kismértékben eltérő alapra" vetnék ki - ennek érdekében "egyes további közműszolgáltatásokra" is kiterjesztenék. Az adóalapot már önmagában szélesíti az ágazati különadók megszűnése, mivel ennek összege korábban csökkentő tétel volt. A kormány az adónem megszüntetésével számoló korábbi forgatókönyvhöz képest 55 milliárd forintos többletbevételre számít ebből adódóan.

Bevezetik az egységes biztosítási adót is - amely felváltaná bankadót, a baleseti adót és a biztosítók által jelenleg is fizetett tűzvédelmi hozzájárulást. Az új egységes adóból 15 milliárdos bevételre számít a kormány - amely viszont jelentős tehercsökkenés, hiszen csak a baleseti adóból ennek a dupláját tervezeték a 2012-es költségvetésbe.

Januártól a mezőgazdaságba bevezetik a fordított áfafizetés rendszerét, ettől az intézkedéstől 15 milliárdos többletet remél a kormány. A korábbi terveknek megfelelően 2013 közepétől bevezetésének az e-útdíjat, amitől már az első félévben már 75 milliárdos bevételt tervez a kormány.

 

A fontosabb makrogazdasági mutatók alakulása (2011-2015) százalék, volumenváltozás év/év

20112012201320142015
GDP1,70,11,62,52,5
Háztartások fogyasztása0-1,40,72,62,6
Beruházások-5,4-2,30,33,53,5
Export8,44,78,810,510,5
Import6,32,88,11110,9
Munkanélküliségi ráta10,910,910,39,58,9
Foglakoztatási ráta5656,958,560,663,2
Infláció3,95,24,233
Forrás: konvergencia program