Mint mondta, Oroszország arra számít, hogy Örményország és Azerbajdzsán maradéktalanul be fogja tartani a moszkvai orosz-örmény-azeri külügyminiszteri tárgyalások nyomán kiadott közös nyilatkozatban foglaltakat. Hasonlóképpen fogalmazott Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is, rámutatva, hogy ennek eredményeként a felek teljesen felhagyhatnak majd a harci tevékenységgel, és áttérhetnek a konfliktus politikai és diplomáciai eszközökkel való rendezésére - idézi az MTI.

Lavrov ígéretet tett arra, hogy Moszkva mind önállóan, mind az EBESZ minszki csoportjának társelnökeként további erőfeszítéseket tesz majd a rendezésért.

Az orosz diplomácia vezetője az örmény vendégével közösen megtartott sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint a Nikol Pasinján örmény kormányfő és Ilham Aliyev azeri államfő közötti telefonbeszélgetések során szó esett a tűzszünet ellenőrzésének mechanizmusáról. Lavrov hangot adott reményének, hogy a diplomáciai erőfeszítések nyomán sikerül stabilizálni a konfliktusövezetben kialakult helyzetet, hogy végre lehessen hajtani a hadifoglyok és az elesettek cseréjét. Közölte, hogy Törökország támogatásáról biztosította a moszkvai háromoldalú konzultáción elért megállapodásokat.

Csütörtökön telefonon beszélt egymással Szergej Sojgu orosz és Hulusi Akar török védelmi miniszter. A megbeszélésről Ankarában kiadott, az orosz hírügynökségek által ismertetett közlemény szerint a török fél sürgette a polgári lakosság elleni támadások leállítását és azt, hogy az örmény fegyveres erők vonuljanak ki a "megszállt" területekről, mert "Azerbajdzsán nem tud további 30 évet várni a rendezésre". Akar megerősítette, hogy Ankara támogatja a Baku által "a területei visszaszerzésére" megindított műveletet.

Moszkvában Mnacakanján külügyminiszter Azerbajdzsánt vádolta meg a tűzszünet megsértésével, és sürgette a fegyvernyugvás ellenőrzési mechanizmusának kialakítását.