A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,18 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,13 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,16 százalékos mínuszban indította a kereskedést.
Március vége óta először emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, jelezve, hogy romlik a munkaerőpiaci helyzet az új koronavírussal fertőzöttek számának megugrása és a nyomott kereslet következtében.

Az új koronavírus elleni védőoltás kifejlesztéséről szóló kedvező hírek, a masszív gazdaságösztönző intézkedések és a javuló gazdasági adatok együttes hatásának köszönhetően az ötszáz legnagyobb vállalat árfolyamának alakulását tükröző index már ledolgozta a tavasszal, a járvány kirobbanása után elszenvedett veszteségeket, és az év elejéhez képest 1,4 százalékos pluszban, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig nagyjából 19 százalékot emelkedett. A Dow Jones ipari átlag értéke viszont még mindig 5 százalékkal kisebb, mint az év elején.

A gyorsjelentésüket közlő nagyvállalatok közül a Tesla több mint 2 százalékos pluszban forgott a nyitást követő percekben, miután már a negyedik egymást követő negyedévet zárta a nyereséggel, amivel elhárult az akadály az elől, hogy bekerüljön az S&P 500-as mutatót alkotó vállalatok kosarába.

A Twitter árfolyama több mint 4,5 százalékkal emelkedett: bár értékesítési árbevétele csökkent a második negyedévben, a napi felhasználók száma a vártnál nagyobb mértékben nőtt.

A Microsoft 1 százalék körüli mínuszban áll, a befektetőket elkedvetlenítette, hogy az Azure felhőszolgáltatásból, egy nyílt és rugalmas, nagyvállalati szintű felhőalapú számítási platformból származó bevételek növekedése nem érte el az 50 százalékot, ami eddig soha nem fordult elő.

A nagy nyugat-európai tőzsdéken nyereséges a kereskedés. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,42 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,10 százalékos, a párizsi CAC-40 0,05 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 0,14 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1558 dollárt adtak, 0,09 százalékkal erősödött az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest stagnál a dollár, 107,15 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken.

A szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,79 százalékos mínuszban, 43,94 dolláron, a WTI pedig 0,84 százalékos veszteségben, 41,55 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,04 százalékkal, 1870,84 dollárra csökkent, míg az augusztusi szállítású aranyé 0,24 százalékkal, 1869,65 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
Szerdán emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 0,62 százalékkal, 27 005,84 pontra, az S&P 500-as index 0,57 százalékkal, 3276,02 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,24 százalékkal, 10 706,13 pontra kúszott fel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!