A politikus azt írja, "Budaörsön ismét terjeng a trágyabűz. Egyelőre minden hatóság lerázza magáról, mondván, nem az ő dolguk..."

A polgármester a hvg.hu-nak azt mondta, hétfő este kapta az első lakossági panaszokat, most már ugyanolyan büdös van a településen, mint augusztusban volt. Wittinghoff kijelentette, hogy nem ők felelősek a bűzért. Felhívta a helyi rendőrkapitányt, aki elmondása szerint lepattant a hatóságokról.

Leugtóbb augusztus elején okozott problémát a trágyaszag, akkor Budapesten is érezni lehetett. A felelős nem lett meg: Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára szeptember elején parlamenti válaszában - kormányhivatali tájékoztatás alapján - egy nem létező céget nevezett meg felelősként. Amikor kiderült, hogy bedőlt egy állevélnek, belső vizsgálatot indított, amelynek végén kirúgtak egy embert a kormányhivatalból.