Tavaly fordult elő először Magyarországon, hogy a gyártók nem tudtak annyi ásványvizet a boltokba juttatni, amennyi teljes mértékben kielégítette volna a keresletet, akadozott az ellátás. Ez azért is fordulhatott elő, mert a víznél a szállítás költsége a termék árához képest elég magas, vagyis az import csak akkor játszhat jelentősebb szerepet, ha a hazai termelésből már kicsavartak minden cseppet - írja cikkében a G7 portál.

Magyarországon az egy főre jutó fogyasztás jelenleg évi 125 liter, ami az Európai Unióban a hatodik helyet jelenti, miközben 1993-ban még csak 7 liter gurult le egy magyar torkán. Tavaly összesen 732 millió palack vizet adtak el a magyar boltokban.

A szénsavas vizek visszaszorulása nagy ütemű, a szakszövetség adatai szerint 2000-ben még az összes értékesített víz 81 százaléka szénsavas volt, 2012-re azonban más felmérések szerint 58 százalékra olvadt a részesedése, tavaly pedig már 43 százalékra esett vissza. Ez volt az első év, amikor a mentesből már több fogyott, mint a savasból - olvasható a cikkben.