Trócsányi László libanoni kollégája, Asraf Rafi meghívására érkezett Bejrútba csütörtökön. A miniszterek találkozóján Rafi miniszter tájékoztatást adott az állam területén élő mintegy másfélmillió menekült helyzetéről, míg Trócsányi László ismertette a magyar és európai menekültpolitika aktuális kérdéseit, és beszámolt a magyarországi népszavazás eredményéről.

A miniszterek egyetértettek abban, hogy a menekültek helyzetére valódi választ a régió konfliktusainak megoldása adhat. Trócsányi László szerint Magyarország elkötelezett a közel-keleti stabilitás megteremtése mellett, amelyet Budapest erejéhez mérten támogat .

A minisztérium beszámolt arról is, hogy a magyar igazságügyi miniszter találkozott a libanoni legfelső bírósági feladatokat ellátó semmítőszék vezetőjével, Jean Faheddel, a bejrúti legfelső bíróságon bíráknak tartott előadásában pedig Magyarország migrációra adott válaszait ismertette.

Emellett Trócsányi László látogatásán együttműködési megállapodást írtak alá a Szegedi Tudományegyetem és a St. Joseph Egyetem között, aminek eredményeként a magyar miniszter szerint a libanoni diákok európai szintű felsőoktatási képzést kaphatnak Magyarországon.