A magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik, Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak - idézi az amerikai elnököt az MTI.

Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen, amely Európában óriási problémát okoz. Az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele.

A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi - mondta.

MTI - Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást. Látogatásának fő céljaként az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki. A két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök azt mondta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik - tette hozzá.

MTI - Koszticsák Szilárd

A találkozó jóval hosszabb ideid tartott, mint tevezték, és egy szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Michael Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést plenáris tanácskozás követte. A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.

Kép: MTI - Koszticsák Szilárd

Donald Trump amerikai elnök a tájékoztatón Iránról szólva azt mondta: Irán nagy hibát követne el, ha megpróbálna fellépni az Egyesült Államok ellen, miután Washington repülőgép-anyahajót és harci gépeket küldött a térségbe. Arra figyelmeztette Iránt: "ha csinálnak valamit, nagyon megszenvedik majd". Arra az újságírói kérdésre, amely konkrétumokat tudakolt, az elnök csak annyit válaszolt: az érintettek "tudják, hogy mire gondolok". Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány egyelőre várakozó állásponton van.

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik.

MTI - Koszticsák Szilárd