A magyar kormány elkötelezett a haza védelme, s a Magyar Honvédség fejlesztése ügyében, emellett a munkaerő-piaci versenyhelyzet is indokolta, hogy a legénységi állomány illetményfejlesztéséről döntsenek. A legalacsonyabb fizetési kategóriába tartozó legénységi állományt is szeretnék még jobban megbecsülni, ezért döntöttek számukra munkaerőpiaci pótlék bevezetéséről, amely beépül majd az illetményükbe. Az érettségivel rendelkező legénységi állománytagok számára a havi 166 ezer forintos bruttó illetmény bruttó 220 ezer forintra emelkedik.

Az érettségivel nem rendelkező katonák körében az őrvezetők fizetése bruttó 190 ezerre, a közkatonáké 180 ezerre, a tizedeseké havi 200 ezerre, míg a szakaszvezetőké havi bruttó 220 ezer forintra nő.

Simicskó István felidézte, hogy a katonák illetményfejlesztése már megkezdődött: 2015 júliusától első lépésben átlagosan 30 százalékkal emelték a katonák és a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresetét. 2016 januárjától 2019 januárjáig pedig 5-5 százalékkal, összességében átlagosan 50 százalékkal növelik a katonák illetményét. Emellett a honvédelmi ágazatban dolgozók béren kívüli juttatásai, pótlékai is emelkedtek.