Tudta? Újabb jelentős béremelést kapnak a szociális ágazat dolgozói

Az elmúlt három évhez hasonlóan a következő két évben is újabb jelentős bérfejlesztésre számíthatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazat dolgozói, akiknek a bére ennek eredményeként átlagosan 62 százalékkal emelkedik 2013-2018 között - mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár budapesti sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek.
MTI, 2016. december 18. vasárnap, 16:22
Fotó: Napi.hu

A kormány képviselője kiemelte, hogy a kabinet 2014-től minden évben többletforrásokat juttat az ágazatban dolgozók bérének emelésére: 2014-től évi 12 milliárd forintos bérpótlékkeretet állapított meg, amit a következő két évben 8-8 milliárd forintos bérkiegészítéssel megtoldott. Az elmúlt három évben így összességében 60 milliárd forinttal több pénz állt rendelkezésre a bérek emelésére - mondta az államtitkár. Ezzel szerinte az ágazatban dolgozók átlagos bére havi bruttó 144 ezer forintról 175 ezer forintra emelkedett.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására a következő két évben harmadával, mintegy 33 százalékkal tovább emelkedhetnek az átlagbérek, amelyek így jövőre 208 ezer forintra, 2018-ra pedig 233 ezer forintra ugorhatnak - közölte Czibere Károly.

A kormány további 9 milliárd forintot szán a magasabb végzettségűek és a hosszabb ideje pályán lévők arányaiban magasabb béremelésének biztosítására. A kabinet ugyanis fontos üzenetként kívánja megfogalmazni, hogy megéri tanulni és sok időt eltölteni a szociális ágazatban - mondta Czibere. A kabinet ezen kívül még 10 milliárd forintot szán a szociális ágazatban egészségügyi munkakört betöltők béreinek felzárkóztatására.

A parlament a héten a szociális ágazatban dolgozók számára munkaszüneti nappá minősítette november 12-ét, a szociális munka napját, ami az anyagi megbecsülés mellett szimbolikusan is kifejezi a területen dolgozók megbecsülését - véli Czibere Károly.

HOZZÁSZÓLÁSOK