A 37 szobás budapesti gyógyszálló egészségügyi szolgáltatásait nem csak a szállóvendégek vehetik igénybe, hanem külső páciensek is, s a gyógyítás mellett egészségügyi központként is működik. Létrehozását az indokolta, hogy a Dr. Chen Patika működésének 23 éve alatt egyre gyakrabban merült fel az igény egészségügyi tanácsadásra is. Az elképzelés megvalósítását a 2014 februárjában aláírt, a hagyományos kínai orvoslásban való együttműködést célzó magyar - kínai megállapodás is segítette - mondta az 1992 óta Magyarországon élő Chen Zhen.

Szavai szerint a komplexum megalapításának fő célja, hogy megismertessék a gyógyító pihenés érzését a magyarokkal, az ide látogató turistákkal, üzletemberekkel. Nem felülírni, hanem kiegészíteni szeretnék a hazai betegellátást.

A központban a több ezer éves keleti kultúrából táplálkozó terápiákat a modern nyugati orvoslással ötvözik öt kínai és két magyar orvos segítségével. Egyénre szabott kezelési tervet készítenek komplex módszerek, kombinált terápiák kidolgozásával az egészség megelőzése és helyreállítása érdekében. A gyógynövényrecepteket a kínai orvoslás holisztikus módszerei szerint állítják össze a páciens aktuális állapotához igazodva, egyénre szabottan, optimalizált hatásra törekedve.

A világon hetedikként a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) alakult meg az a Konfuciusz Intézet, amely a jelenlegi akadémikus orvoslást kiegészítve a kínai medicinában gyökerező terápiás eljárások oktatására, tudományos módszerekkel történő vizsgálatára és alkalmazására vállalkozik. A  PTE HKO intézete Európában az első hagyományos kínai orvoslásra szakosodott Konfuciusz Intézet.