Túl vonzó lett az ország - így magyarázzák a vendégmunkások áradatát

A kormány szerint ugyan egyszerűbbé tették a vendégmunkások érkezését, de ettől még nem velük akarják orvosolni a hazai munkaerőhiányt. Viszont a héten már a belorusz dolgozók bejövetelét is egyszerűbbé tették.
Szabó Dániel, 2019. március 15. péntek, 10:36
Fotó: Getty Images

Azt mondták a kormánypárti képviselők, hogy senkit nem fognak beengedni, ehhez képest a Fidesz-éra alatt már 80 ezerre tehető a bevándorlók száma, ami messze a legmagasabb a harmadik magyar köztársaság történetében - kezdte meg írásbeli kérdését a jobbikos Lukács László György a pénzügyminiszterhez, csúsztatva a vendégmunkások növekedő számára utalva. A képviselő által citált szám a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 2018-as adataira utal, mely szerint tavaly 111 ezer ember érkezett Magyarországra, közülük pedig a munkavállalási szándékkal érkezők száma meghaladja a 60 ezer főt, miközben már a korábbi években is idejöttek vendégmunkások.

A külföldi munkaerő behozatalát épp a kormány tette vonzóvá a termelővállalatoknak: 2017 júniusában léptek hatályba azok a törvények, amelyek lehetővé teszik, hogy a szomszédos országokból érkező, nem EU-s állampolgároknak bizonyos munkakörök betöltése esetén - elsősorban hiányszakmákban - nincs szüksége munkavállalási engedélyre Magyarországon, a mentesség 90 napra vonatkozik. Magát az engedélykérést is egyszerűsítették, hogy akár a tartós foglalkoztatás is megvalósuljon. A kormány pedig külön forrást biztosított külföldi toborzókampányoknak.

Most viszont a jobbikos kérdésére Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium államtitkára azt írta: "a kormány az egyes ágazatokban, bizonyos szakmák esetén fellépő munkaerőhiányt nem vendégmunkásokkal kívánja orvosolni. A kabinet a magyar emberek foglalkoztatását és képzését tekinti elsődleges feladatának, alapvetően a hazai munkaerőtartalékkal kívánja kielégíteni az egyes szektorokban érzékelhetően erősödő munkaerőkeresletet."

Hogy miért jönnek mégis sokan Magyarországra dolgozni? Bodó azt a választ adta, hogy "nő a hazai versenyszektor munkaerőkereslete és folyamatosan emelkednek a bérek, ami egyúttal azzal a következménnyel is jár, hogy vonzóbbá válik a magyarországi munkavállalás nemcsak a magyar, hanem a külföldi munkavállalók számára is." (A Napi.hu korábban részletesen írt arról, hogy milyen ajánlatokkal várják a külföldieket a magyar vállalatok, és arról, hogy a magasabb cseh és szlovák bérek miatt nem annyira vonzó a magyarországi munkavállalás.)

Az államtitkár szerint nem kell tömegektől tartani, mert korlátozott a befogadható vendégmunkások száma, valamint csak oda lehet őket felvenni, ahol nincs EU-s állampolgár sem jelentkezőnek, nemhogy magyar.

A kvóta 59 000 főre szól, Bodó válaszában ezzel kapcsolatban azt állította, hogy a foglalkoztatók nem használják ki maximálisan ezt. Érdekesség emellett, hogy a héten jelent meg egy rendelet, mely szerint a vízum és a tartózkodási engedély ingyenessé tételével segíti a belorusz vendégmunkások bejövetelét a belügyminiszter.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.03.15 17:25

@krix6: "Van akinek már elég gazdagok vagyunk"

Sajnos nem a magyaroknak, mert azok százezerszámra menekülnek ebből az ócska mutyiországból, szánalmas csicska.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jakab.gipsz, 2019.03.15 16:52

@Darabont1453: A letelepedési kötvénnyel, ha bár a jogi részleteit nem ismerem, én sem értettem egyet. Nekem úgy tűnt, mint ha "búcsú cédulákat" árulna a kormány.

Ugyanis magyarnak lenni és magyarul gondolkodni privilégium, ennek pedig meg kell kérni az árát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2019.03.15 16:47

@Darabont1453:
More, ti 100.000-eket hoztatok volna be, úgyhogy inkább maradj csendben!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2019.03.15 16:46

"Túl vonzó lett az ország"

Igen, van benne valami, a szegény réteg ugyanis mindig a gazdagabb országok felé áramlik.
Van akinek mér elég gazdagok vagyunk...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2019.03.15 16:17

@Jakab.gipsz: " Rövid az emlékezeted, azért mert a hármas jelszót liberalizáció privatizációt regularáció jelszavait, mert az állam rossz gazda majd a piac megoldja, a sátánfajzat Soros SZDSZ-es politikusai találták ki és lezúzatták az ország iparát feldolgozó ipari infrastruktúráját stb. "

Soros elmehet a francba. DE...Soros nem volt soha Magyarország Miniszterelnöke, a vajdád viszont már a 4.ciklust nyomja. A vajdádat Soros tanította és taníttatta ki ha jól emlékszem, még a fidesz is Soros pénzen jött létre...XDDDD
A Magyar helyzetért leginkább a magyar politikusok tehetők felelőssé, köztük a boxos vajdád, aki 13 évig volt miniszterelnök ( és még lesz 3 évet minimum ) és dézsmálta a haverjaival az ország vagyonát, és persze jelenleg is ezt teszi.

Ha Soros sátánfajzat, akkor a tanítványa, a boxos csúti nepotista vajda is az.

Ember, gondolkozz, mielőtt hülyeséget írsz...XDDDD. Próbáld meg egyszer az életben, nem fog fájni...XDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html