Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A törvények mellett 105 határozatot és két politikai nyilatkozatot is elfogadtak a képviselők. A törvények közül 88 volt új jogszabály, 167 törvénymódosítás és 44 nemzetközi egyezmény. A határozatok között 38 mentelmi ügy szerepelt, amelyek közül nyolc alkalommal függesztették fel az adott képviselő mentelmi jogát.

2013-ban összesen 432 törvényt nyújtottak be az Országgyűlésnek, ebből 180-at a kormány, 92 törvényt pedig a kormánypárti képviselők, ezekből összesen 251-et el is fogadott a parlament. Az ellenzék által benyújtott 157 törvényjavaslatból kettő nyerte el a képviselők többségének bizalmát, a bizottságok három javaslata közül kettőből született törvény. A kormánypárti és ellenzéki képviselők közösen egyetlen törvényjavaslatot sem nyújtottak be.

Az Országgyűlés ebben az évben 88 napon, összesen 795 órát ülésezett. A képviselők 2157 alkalommal szavaztak, ebből a legtöbbször - 1116 alkalommal - módosító indítványok szavazásakor nyomták meg a gombot.

Januártól az utolsó, december 17-én tartott üléséig összesen 267 interpellációt, 311 azonnali kérdést és 229 kérdést mondtak el a képviselők. Napirend előtt 326, napirend után pedig 151 alkalommal szólaltak fel.

Az ellenzéki képviselők 2013-ban összesen 2059 írásbeli kérdést intéztek, javarészt a kormányhoz.

Az Országgyűlés állandó bizottságai egy év alatt 758 alkalommal üléseztek, összesen 744 órán keresztül. A legtöbbször és a legtovább is az alkotmányügyi bizottság tagjai tartottak ülést.

A házvezetés 2013-ban összesen 53 alkalommal élt a pénzbírság kiszabásának lehetőségével. A szocialista Szanyi Tibor mellett csak jobbikos és független képviselők tiszteletdíját csökkentették. A legtöbbször - négy alkalommal - Novák Elődre szabtak ki pénzbírságot, összesen 645 640 forint értékben.