Eddig ezek voltak a legfontosabb események:

 

  • Több ezres tömeg vonult a Hősök terétől a Kossuth térre Budapesten, vidéken több nagy városban néhány százan tüntettek
  • A parlamentnél kiemeltek egy agitátort a tömegből, aki rendőröket is megütött
  • A szakszervezetek sztrájkot ígértek, Beer Miklós püspök békét kért a tüntetőktől
  • A hivatalos program után három részre vált a tömeg: ezren maradtak a Parlamentnél, pár százan elfoglalták a Lánchidat, több ezren az MTVA székháza felé indultak el.
  • Később a Lánchidra vonuló emberek HÉV-re szálltak és csatlakoztak a tévéhez vonulókhoz.
  • Este 9 órára megérkezett a több ezer tüntető a Kunigunda utcához. Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők bementek az épületbe, hogy beolvassák követeléseiket.
  • Az MTVA megtagadta, hogy beolvassák a tüntetők követeléseit. A tömeget Strummer János jobbikos politikus türelemre kéri.
  • Fél 11-kor a tüntetők nekifeszültek a rendőröknek, akik válaszul könnygázt vetettek be. Ekkor még nem oszlott a tömeg.
  • Éjfélre viszont csak néhány százan maradtak az épület előtt.

Az este 10-ig történtekről itt olvashatja el korábbi cikkünket.

Nem sokkal kilenc óra előtt érkezett meg a tömeg eleje a Kunigunda utcához, ahol az épület előtt végig rohamrendőrökből álló sor van. Fekete-Győr András, a Momentum vezetője beszélt először az emberekhez, elmondta, hogy öt pontot akarnak beolvasni a tévében, amelyekben azt követelik, hogy:

  • 1. a rabszolgatörvényt azonnal vonják vissza,
  • 2. kevesebb legyen a rendőri túlóra,
  • 3. a fideszes bíróságok megszüntetése (ez a közigazgatási bíróságokra vonatkozik, amelynek vezetőit az igazságügyminiszter nevezheti ki),
  • 4. a kormány csatlakozzon az Európai Ügyészséghez,
  • 5. pedig az, hogy legyen független a közmédia.

Hadházy Ákos és Szél Bernadett független, Kepli Lajos és Stummer János jobbikos, Vadai Ágnes DK-s, Kunhalmi Ágnes MSZP-s, Bősz Anett liberális parlamenti képviselők mentek be az épületbe a tüntetők nevében. Itt azonban a közmédia biztonsági vezetőjén fennakadtak, hiába kérték, hogy egy hírszerkesztővel beszélhessenek, ezt a kérésüket sem teljesítették. Elindultak a politikusok a Newsroom felé, ahol fegyveres őrök állták útjukat. Este 10 órakor a biztonsági vezető felszólította őket, hogy hagyják el az épületet.

Este 10 órakor a tömeg már kezdte elveszíteni a türelmét és a tüntetőknek feszült. Ekkor már órák után a köztévé is bemutatta, hogy tömegek állnak az épület előtt.

Negyed 11-kor kijött Vadai Ágnes és Kunhalmi Ágnes, hogy közöljék az emberekkel: folytatják a tárgyalásokat a követelések beolvasásáról. A folyamatot Szél Bernadett közvetítette a Facebookon.

Az emberek közül sokan elégedetlenek voltak már ekkor, elindult a skandálás, hogy "Elfogyott a türelem!", a szervezők folyamatosan békíteni próbálják a tömeget, de az első sorokban már megy a nyomakodás a rendőrökkel.

Aztán fél 11-kor visszaszámlálásba kezdtek 30-tól - az Index közvetítése szerint - mire 0-ra értek, a tömeg neki feszült a négy sornyi rohamrendőrnek, akik az épületet védik. Tizenöt perccel később a rendőrök megelégelték a tülekedést és könnygázat fújtak az emberekre. Ekkor az emberek 5-10 méterre mentek a sorfaltól. Közben sokan skandálták, hogy "ne b@sztasd a rendőrt!"

Itt a rendőrség magyarázata a könnygázazásra

A Budapest III., Kunigunda utcában összegyűltek közül többen petárdákkal, üvegekkel és más tárgyakkal dobálták meg a biztosításban részt vevő rendőröket, majd a rendőrsorfalra nyomták az elöl állókat, akik közül néhányan a földre kerültek, rosszul lettek. A rendőröket ért erőszakos támadás, illetve a demonstráció első soraiban tartózkodók testi épségének védelme érdekében a rendőrök többszöri felszólítást követően könnygázt alkalmaztak. A rendőrök a sérülteket a sorfal mögé kísérték, intézkednek egészségügyi ellátásukra - írták a Police.hu-n álló hivatalos magyarázatban.

23:00 után a rendőrség a tüntetők mögött felvonult egy második sorfalban is, még az MTVA-székház bejáratát védő rohamrendőrök egy-két métert hátráltak. A hatóság emberei a tömegen át ment hátra, de az emberek nem kerültek velük atrocitásba. Nem sokkal a jelenet után az épületből kijött Hadházy, akinek a szavait hátra visszhangozták, hogy mindenki hallja.

"Békésen és határozottan segítsetek bennünket. Azt is kérem, hogy aki még nincs, az jöjjön erősítésnek" - mondta a politikus, aki elmondta, hogy a követeléseiket egyelőre nem akarják beolvasni, de addig nem mennek haza, amíg ezt meg nem teszik. Szél Bernadett is odarendelte a többi ellenzéki képviselőt, hogy segítsék őket a harcban, viszont a tömeget ő is békítette. "Nem töketlenség a békés tüntetés" - mondta.

A helyszínen lévő olvasónk arról számolt be, hogy még mindig ezrek vannak a helyszínen, nem látszik, hogy apadna a tömeg, amely skandálással szórakoztatja magát. "Átalakult az elrendeződés: sokan vannak gázmaszkban, búvárszemüvegben elől" - mondta el lapunknak.

Stummer János jobbikos politikus egy másik ember nyakában ülve arról beszélt a tüntetőknek, hogy félórán át kergetőzött az épületben a biztonságiakkal, majd benyomta a tűzjelzőt - derül ki az Index élő közvetítéséből. Arra számít, hogy hamarosan emiatt ki kell üríteni az épületet. Az már Jobbik videós bejelentkezéséből hallatszott, hogy az épületben valóban megszólalt a riasztó.

 

Az Index élő közvetítésén folyamatosan követheti az eseményeket.