Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Miskolczi Norbert, a tüntetést szervező Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke beszédében felidézte, hogy a hallgatók már több mint egy éve elküldték alternatív javaslataikat az oktatási tárcának. Az a miniszter, aki egy év alatt nem tudja megérteni egy javaslat alapelveit, nem foglalkozik a hallgatók véleményével, csak politikai érdekek mentén lavíroz, mondjon le. Hozzátette: nem akarnak tandíjat, mert az nem más mint egy hallgatói adó és a legnagyobb hibája, hogy mindenkit büntet. A hallgatói érdekvédő azt mondta, ők olyan rendszert dolgoztak ki, ami mindenkit arra ösztönöz, hogy tanuljon, hiszen ez az alapvető feltétele a minőségi felsőoktatásnak. Anyagi korlátokat állítani a felsőoktatásba bekerülők elé, téves döntés, mindenkinek meg kell adni a jogot a tanuláshoz, ez ugyanis alkotmányos jog - hangsúlyozta. A HÖOK vezetője úgy fogalmazott, Hiller István hazudott akkor, amikor korábban azt állította, hogy nem lesz tandíj. Mint mondta, azért vannak itt, hogy meggyőzzék a döntéshozókat arról: az általuk átgondolatlanul bevezetett tandíj társadalmi katasztrófához vezet. Kifejtette: már több mint 20 ezren vannak azok, akik anyagi okok miatt nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. "Mi nem egy olyan országban akarunk élni, ahol a felsőoktatás a gazdagok kiváltsága" - jelentette ki. Utalt arra, hogy nem csak a HÖOK foglalkozik a tandíj kérdésével, hanem tavasszal várhatóan "a köztársasági elnök is felteszi a kérdést". Arra kérte a diákokat, hogy menjenek el a tandíjról szóló népszavazásra és szavazzanak szívük szerint. A HÖOK elnöke végül azt ígérte, ők soha nem adják fel. Kötelező lenne a jövőben, hogy a felsőoktatási hallgatók legjobban teljesítő tizenöt százaléka tandíjmentességet kapjon, az erről szóló törvényjavaslat már készül - jelentette be Hiller István a Nap-keltében. Az oktatási és kulturális miniszter kifejtette, hogy a szegényebb családból érkező, jól teljesítő hallgató több ösztöndíjhoz juthat, mint korábban. A lényeg azonban a teljesítmény és a megszerzett tudás versenyképessége. Ezt szolgálja, hogy a költségtérítéses hallgató is tandíjmentessé válik, ha kiválóan tanul, és az államilag támogatott képzésen indulók is költségtérítésre kényszerülnek, ha a leggyengébb tizenöt százalékba kerülnek teljesítményük alapján - mondta. A miniszter hangsúlyozta, hogy ezekről a kérdésekről a felsőoktatási kerekasztal keretében tavaly nyár óta folyik a párbeszéd, februárban aláírták a megállapodást, amely tartalmazta a hallgatók javaslatait is. Az aláírók között volt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke is. A televíziós beszélgetés végén Hiller István nem zárta ki, hogy a hallgatók most megfogalmazott javaslataiban is van olyan, ami beépíthető a hallgatói juttatások rendszerébe.