Az MTÜ történelmi jelentőségűnek nevezte az idei nyarat, amikor a belföldi utazók száma csúcsot ért el. Júniusban még nem júliusban és augusztusban azonban már jelentősen meghaladta a tavalyi szintet is a vendégek száma.

A dolog apró szépséghibája, hogy míg az MTÜ az idei adatokat a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) folyamatosan frissülő adatai alapján számolta - amelybe már nem csak a kereskedelmi szálláshelyek (hotelek, panziók, kempingek, vendégházak, stb.) tartoznak, hanem a magánszállások is - tavaly még ilyen részletes számokkal nem rendelkezett. Hogy két adatsort össze tudja vetni, a turisztikai ügynökség 2019-re becslést készített a KSH kereskedelmi szálláshelyekre publikált havi és a az üzleti célú egyéb szálláshelyekre publikált éves adataiból.

A KSH szerint a nyáron a kereskedelmi szálláshelyeken 22 százalékkal esett vissza a belföldi vendégforgalom, azonban mivel az MTÜ szerint a teljes forgalom hatalmas része, 43 százaléka a magánszálláshelyeken realizálódott, így utóbbi súlya miatt egyáltalán nem lehetetlen, hogy az összesített belföldi vendégforgalom valóban meghaladta a tavalyit.

Ha azonban csupán a kereskedelmi szálláshelyek, az Eurostat által közölt adatait nézzük, akkor nem túl rózsás a kép a nyáron. Magyarországon annak ellenére, hogy az első hullámban nem szabadult el a járvány, a korlátozások sem a szigorúbbak közé tartoztak és Orbán Viktor kiadta a "Több Balaton, kevesebb Adria" "parancsot" a belföldi turisták nem voltak olyan lelkesek, mint más európai országokban, legyen szó akár a hasonló helyzetben lévő régiós államokról.

Június

Júniusban a magyarok 731,4 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, amely 61,2 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi 1,89 millió.

Ezzel szemben a Magyarország víruslaborjának nevezett Ausztriában a belföldi vendégéjszakák száma csak 26,5 százalékkal esett. A cseheknél 33,4, a horvátoknál 43,5 százalék volt a mínusz, de még Szlovákiában is "csak" feleződött.

A magyarénál is komolyabb esés olyan országokban volt, mint Olaszország vagy Spanyolország, ahol a járvány első hulláma komoly egészségügyi krízist okozott. Nagyot zuhant emellett a régióban a román és az észak-macedón turizmus is.

Július

Júliusban érezhetően kezdtek felbátorodni az emberek, elfogadva, hogy 2020-ban nem feltétlenül szerencsés külföldre menni. Ekkor már több országban jelentősen nőtt a belföldi vendégéjszakák száma az egy évvel korábbihoz képest. Csehországban például 16,1 százalékkal, Dániában 29, Hollandiában 30,7 százalékkal.

Az osztrákok is 12,5 százalékkal több éjszakát töltöttek a belföldi szálláshelyeken, mint 2019-ben.

Magyarországon a nyár közepén a belföldi turisták 21,8 százalékkal kevesebb éjszakát töltöttek, miközben Szlovákiában 9,1, Horvátországban 8,1, Szerbiában pedig 2,5 százalékos volt a csökkenés.

Észak-Macedóniában azonban az előző havi jelentős esés után már csak 2 százalékkal csökkent a turisták száma.

A magyarénál nagyobb mínuszt továbbra is az olaszoknál, a spanyoloknál, a románoknál és ezúttal a lengyeleknél mért az Eurostat.

Augusztus

Augusztusra a magyar belföldi turizmus majdnem elérte a tavalyi év hasonló szintet a kereskedelmi szálláshelyeken, mindössze 6,3 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma.

Ez nem rossz szám egy világjárvány közepén, csakhogy a szlovákok 1,3, a horvátok 16,9, az osztrákok közben 20,8, a csehek 22, a szerbek 23,9 százalékos növekedést értek el.

Az európai sereghajtók, a spanyolok (-24,2), a románok (-24,1) és a görögök (-17,4), de Lengyelországban is 13,6 százalékkal csökkent a belföldi turizmus.

Az Eurostat adatai szerint Észak-Macedóniában majdnem megduplázódott, Szlovéniában pedig 163 (!) százalékkal emelkedett a belföldi idegenforgalom.

Ez azt jelenti, hogy a többi országgal összevetve nem igazán indult be a belföldi turizmus Magyarországon - legalábbis a kereskedelmi szálláshelyeken -, pedig nem lehet azt mondani, hogy a nyáron drákói szigor lett volna itthon. Azt sem lehet ugyanakkor állítani, hogy a magyarok ne fogadták volna meg a miniszterelnöki intelmeket, hiszen - a Világgazdaság szerint - Horvátországban az első 8 hónapban mindössze 1,3 millió vendégéjszakát töltöttek, amely 57 százalékkal alacsonyabb a 2019-es hasonló időszaki adatnál.

Lapunk megkereste a Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy kommentálják az Eurostat adatait. Amint válaszolnak, a cikket frissítjük.