Juhász Szabolcs turizmusszakmai igazgatója csaknem 20 millió forintos támogatásból megújított Tourinform irodájának átadása alkalmából beszélt arról, hogy az elmúlt hónapok komoly kihívást jelentettek a turizmus számára, de a fejlesztéseknek a koronavírus-járvány ellenére folytatódniuk kell - írja az MTI.

Amint újraindul a vendégforgalom, "hatalmas harc lesz" országok, térségek és turisztikai attrakciók között, ezért kell felkészülten, megújított kínálattal várni ezt a pillanatot - fogalmazott.

A komplex turisztikai kínálat része a Tourinform irodák magyarországi hálózata, ahol évente mintegy 1,8 millió látogató fordul meg, illetve számos további érdeklődő telefonon vagy online kér információt. Az MTÜ 2018-ban döntött a hálózatnak a megújításáról, aminek részeként először az arculatot alakították át, majd tavaly megkezdődött az irodák felújítása is.

A belsőépítészeti átalakításokra 2020-ban először meghirdetett pályázat keretében 22 iroda felújítására nyílt lehetőség, ezek közül elsőként a zalaegerszegi készült el az MTÜ közel 20 millió forintos támogatásából. A zalai megyeszékhely turisztikai irodája - a próbavásárlások alapján - minden évben a legjobb tíz közé tartozik, az itt dolgozók 70 környékbeli település 50 turisztikai attrakcióját kínálják - ismertette Juhász Szabolcs.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) arról beszélt, hogy a megyének óriási a termálvízkészlete, jelentősek a szállodái és éttermei. A Zalaegerszegen épülő járműipari tesztpálya és a harcjárműgyár miatt a közeljövőben egyre többen érkeznek Zalába, akik hosszabb ideig is igénybe fogják venni a szálláshelyeket és az éttermi kínálatot.