Az államtitkár elmondta, a kormány szerdán elfogadott egy kományrendeletet, amely több rendeletet módosít, illetve több törvény módosítására tesz javaslatot.

A javasolt egyik szigorítás szerint 9 büntetőponttal sújthatják a járművezetőt a személygépkocsis szolgáltatás engedély nélküli végzése esetén, az ismételt szabálysértés pedig újabb 9 büntetőponttal jár, ami automatikusan maga után vonja a jogosítvány legalább hat hónapra való visszavonását.

A jogellenes tevékenységhez használt jármű első alkalommal is kivonható fél évre a forgalomból, ezt úgy szigorítanák, hogy akit ismételten tiltott taxizáson kapnak, három évre is levehetnék a rendszámát.

Az Országgyűlés a javaslat elfogadása esetén felhatalmazást adhat a szakhatóságoknak a bírság ellenére ismételten engedély nélkül végzett diszpécsertevékenység korlátozása érdekében a nem megfelelő szolgáltatást biztosító vagy azt népszerűsítő elektronikus adat ideiglenes hozzáférhetetlenné tételére. A honlapok, alkalmazások blokkolása 365 napra szólhat.