Jelentősebb megütközést váltott ki, hogy szeptember 1-től a kormány lezárta Magyarország határait a külföldiek előtt, arra hivatkozva, hogy a járványhelyzet romlását okozzák a behurcolt esetek, de a szeptember 24-i UEFA Szuperkupa-döntő mérkőzés esetében már akkor kijelentették, hogy a tervek szerint 20 ezer néző élőben nézheti majd a meccset a stadionban. Köztük a Sevilla és a Bayern München szurkolói is. Augusztus végén pedig a kormány még kiemelt nemzetközi sportrendezvénnyé nyilvánította a döntőt. Technikailag ez azt jelenti, hogy 880 millió forintig a Magyar Labdarúgó Szövetség (amely az UEFA érdekeltségébe tartozik) adómentességet kap a meccs lebonyolítására.

A szervezés alapos előkészítő munkát igényelt, figyelni kellett többek között az utaztatásra, a határon és a stadionba történő beléptetésre, ott a biztonsági előírások és egészségügyi követelmények betartatására - mondta Sipos a köztévében. Az UEFA szakembereivel együtt a mentőszolgálat, a rendőrség, valamint a biztonságért, közlekedésért felelős szervek is részt vettek az egyeztetéseken.

Véleménye szerint a helyszín önmagában garantálja, hogy ez egy kiváló rendezvény lehet, hiszen a Puskás Aréna lesz a jövő évi Európa-bajnokság egyik helyszíne, itt lesz 2023-ban majd az Európa-liga döntő, és a magyar válogatott is itt játssza a mérkőzéseit. A létesítmény megfelel az UEFA szigorú előírásainak és a szurkolók igényeinek is. A legfontosabbnak a szigorú járványügyi előírások betartását nevezte Sipos Jenő.

A stadion nézőtéri kapacitásának harminc százalékában lehetnek szurkolók, ez 20 ezer nézőt jelent. Mindkét csapat részére 3-3 ezer jegyet biztosított az UEFA, a fennmaradó jegyek megvásárlására a lehetőséget pedig kisorsolta a beérkezett több tízezer igénylésből. Mint az MLSZ szóvivője elmondta, sok magyar drukkernek jutott jegy a találkozóra.

A Magyar Kupa küzdelmei 128 csapat részvételével kezdődnek meg a hétvégén. A főtábla hétvégén kezdődő küzdelmeiben az ország összes régiójában lesznek mérkőzések, és nagy érdeklődésre számítanak, különösen az olyan találkozókon, amelyeken egy élvonalbeli együttes látogat egy kisebb településre.

Minden esetben az alacsonyabb osztályú együttes lesz a pályaválasztó, döntetlen esetén pedig hosszabbítás, majd tizenegyesek döntenek a továbbjutásról. Az Európa-liga szereplésről döntő finálét a tervek szerint 2021 kora nyarán rendezik a Puskás Arénában.

A szóvivő fontosnak nevezte a járványügyi szabályok betartását, így a többi között a távolságtartást, maszkviselést minden résztvevő számára, és fegyelmezett viselkedést kért a szurkolóktól is.