Ugandai fejlesztéseket támogat Magyarország ötmilliárddal

A kormány több mint ötmilliárd forinttal támogatja az Ugandai Köztársaság felzárkóztatására irányuló törekvéseit - az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg.
Németh Géza, 2019. március 8. péntek, 21:51
Fotó: Pixabay

A határozat azzal nyit, hogy a kormány támogatja az Ugandai Köztársaság felzárkóztatására irányuló törekvéseket, ezért egyetért egy átfogó, az országban megvalósuló nemzetközi fejlesztési program megvalósításával.

Erre a célra az idei költségvetésből 2,4 milliárd forintot. míg a jövő éviből 2 milliárd 768 millió forintot biztosít. A kettő együtt 5 milliárd 168 millió forintot tesz ki.

A határozat nem szól arról, hogy milyen fejlesztéseket támogat Magyarország.

A Napi. hu tavaly januárban hírt adott arról, hogy az ugandai fejlesztéseket támogatni kívánja Magyarország, de részletek inkább csak az ottani, semmint a magyar információkból rajzolódnak ki. Így például a magyar fél segítené az olyan területek fejlesztését, minta a fenntartható vízellátás biztosítása a vidéki területeken, a turisztikai szektor fejlesztése, valamint a menekülttáborok felszerelése. Szóba került ösztöndíjas diákok fogadása Magyarországon, továbbá az agrár szaktanácsadás is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rotaryfun, 2019.03.10 20:08

semjén zsóti megy vadászni ugandába :) ..... -is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.03.10 18:45

@Panzerkraftwagen_Drei: öklendezzél farok, egy pénzelkülönítési határozatból levezetsz mindent Géniuszkám :D
A hozzád hasonló egysejtűeknek ennyi információ elég is, mert többet nem is bírna befogadni az az egy sejt :D :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2019.03.10 18:32

@Panzerkraftwagen_Drei: Auuuuu.... ez megint kemény volt... már hívhatod mobilon szegény mamát, mozgalmas estéje lesz megint... megy a terabit...

Ha Ha Ha Ha Ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.03.10 18:16

@terabit: "Viszont nekem ugyanolyan kevés infóm van mint a lenti géniuszoknak."

Nem tudsz magyarul, vagy csak teszed a hülyét, Móricka? Minden le van írva a cikkben, boxos gazdád most épp Ugandának adományoz 5 milliárdot az adónkból. "Kevés az infóm", habogsz, mikor végképp nem tudod, mert nem is lehet, védeni boxos gazdád újabb gazemberségét. Látod hogy egy igazi féreg vagy, te szánalmas csicska??

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.03.10 18:06

@Warlock: nekem egy alapos zuhany, meg sok dezodor, hogy ne maradjon meg a szaga. De cefre arca megfizethetetlen...

Utálom ha basztatnak olyannal amihez semmi közöm, mint pl most a "Jereváni rádió" híreivel, amiből azt szeretnék kihozni, "ne itt van vazze a pénz , csá". Viszont nekem ugyanolyan kevés infóm van mint a lenti géniuszoknak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html