A magyarok 90 százaléka fontosnak tartja, hogy időben rendezze a számláit - derül ki az Intrum friss kutatásából. A követeléskezelő vállalatcsoport kutatásában Európa 24 országából mintegy 25 ezer válaszadó, köztük 1004 magyar vett részt.

A magyarok tudatosabbak az európai átlagnál, ha a számlák befizetéséről van szó, hiszen Európában átlagosan csupán a lakosság 85 százaléka tartja fontosnak, hogy határidőre rendezze a számláit. A fizetési késedelem is egyre ritkább Magyarországon. Míg 2017-ben minden második magyar állampolgárral előfordult, hogy elfelejtett befizetni egy számlát, addig 2018-ban már csak 10-ből 4 emberrel fordult elő, hogy lecsúszott volna a határidőről. A kontinens más országaiban is hasonló a helyzet.

A háztartások pénzügyi helyzetének javulása a számlabefizetéseknél is érezhető: egy év alatt 10 százalékponttal, 46 százalékra csökkent azok aránya, akik pénzszűke miatt nem tudták rendezni szolgáltatói tartozásukat. Vannak azonban olyanok is, akik fegyelmezetlenek, majdnem minden második késés mögött ugyanis nem a pénz hiánya, hanem a figyelmetlenség áll.

A megkérdezett magyarok 60 százaléka gondolja azt, hogy kontroll alatt tartja pénzügyi helyzetét. Az európai átlag ennél magasabb, 64 százalék tudja kordában tartani a pénzügyeit. Magyarországon az idősebb korosztályban jobbak az arányok, ami azt is mutatja, hogy fontos lenne a fiatal generáció pénzügyi edukációja.

A személyes pénzügyek megítélésénél a fiatal korosztály optimistább, ráadásul a derűlátása növekedett is tavaly óta. A 18-24 éves magyar fiatalok csaknem fele látja úgy, hogy jobb anyagi helyzetben lesz, mint szülei, vagyis 7 százalékponttal nőtt azon fiatalok száma, akik bizakodóan tekintenek a jövőbe. Ez az arány európai viszonylatban is kimagasló, a kontinensen csak a fiatalok 43 százaléka bízik abban, hogy a szüleinél jobb anyagi helyzetbe kerül majd.