Az új beruházásokkal létrehozott munkahelyeken az átlagos bruttó kereset 505 ezer forint volt

Miután a nemzetközi beruházásokért nagy a verseny a világban, október elsejétől új beruházás-ösztönzési rendszer lép életbe Magyarországon, amelynek célja, hogy a technológiaorientált beruházásokról szóló döntések is Magyarország mellett szülessenek - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfő reggel egy keddi budapesti nemzetközi befektetési konferencia kapcsán.
Szabó Zsuzsanna, 2019. szeptember 30. hétfő, 11:05
Fotó: Pixabay

Szijjártó Péter a beruházás-ösztönzési rendszer újdonságai között említette, hogy az már nem szabja meg előfeltételként a munkahelyteremtést a támogatások elnyeréséhez.

Innentől kezdve a technológiaorientált, új folyamatokat, eljárásokat és technológiákat Magyarországra behozó, a már meglevő munkahelyek hozzáadott értékét növelő beruházásokat is támogatni tudja a kormány - mondta. Emellett a fejlesztési adókedvezmény igénybevételéhez szükséges beruházási minimumot is lejjebb szállították, a bürokrácia visszaszorítása érdekében megszűnik a társasági adóelőleg-feltöltési kötelezettség és járulékokat is összevonnak.

Szijjártó szerint 2017 végén az új beruházásokkal Magyarországon létrehozott munkahelyeken az átlagos bruttó fizetés 304 ezer forint volt, 2019 közepén ez 505 ezer forint, másfél év alatt tehát havi bruttó kétszázezer forinttal - 66 százalékkal - nőtt az új beruházások által létrehozott munkahelyeken adott átlagfizetés. Azt mondta: a magas hozzáadott értéket képviselő munkahelyek megszerzésének két eszköze van: a folyamatos képzés és a pénzügyi ösztönzés.

Az, hogy a k+f összegek dupláját lehet levonni az adóalapból, vagy hogy a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó dolgozók bére után a szociális adó felét kell csak fizetni, mind ezt segíti - vélekedett Szijjártó az MTI szerint.

A miniszter később az M1 csatorna műsorában elmondta: Németország az első számú külgazdasági partnere az országnak nemcsak a kereskedelmet, de a beruházásokat tekintve is: 6000 német vállalat 300 ezer embernek ad munkát. Őket szorosan követik az amerikaiak: 1700 amerikai vállalat 106 ezer embert foglalkoztat.

Az autóipar adja a 29 százalékát a magyar ipari teljesítménynek, ezért szerinte fontos, hogy az "új korszakba lépő autóipar új beruházásai is Magyarországot válasszák". Szijjártó hozzátette: az első fél évben a németeket megelőzve azok a koreai cégek állnak az élen a magyarországi beruházásokban, amelyek meghatározók az autóipar új korszakában és piacvezetők az elektromos autóiparban.

Magyarországon már 110 üzleti fejlesztési szolgáltató központ működik, amelyek ötvenezer magyar, jellemzően többdiplomás fiatalnak adnak munkát, az Y-generációt megcélozva - mondta.

HOZZÁSZÓLÁSOK