A tisztújító ülésre azért volt szükség, mert a KH korábbi elnökét szerdai hatállyal a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére nevezték ki. Rigó Csaba Balázst emellett a Közbeszerezési Tanács alelnökévé is megválasztották.

A KH új elnöke 2017 márciusa óta a szervezet főtitkári feladatait látta el. Kovács László a közlemény szerint eredményesnek nevezte a hatóság eddigi munkáját, ezért annak folytatását tűzte ki célul. Véleménye szerint az elmúlt években sikerült egy korszerű, támogató szervezetet kialakítani, amely a megelőzésre és a hatékony kommunikációra épít. Kovács László a szigorú ellenőrzési gyakorlat, a verseny és az átláthatóság erősítése mellett kiemelte a digitális technológiában rejlő lehetőségek, valamint a fenntarthatóság jelentőségét is, és támogatná a magyar kis- és középvállalkozások minél magasabb részvételét a közbeszerzésekben.

A KH közölte azt is, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel kiemelt figyelmet fordítanak a járvánnyal összefüggésben indított eljárásokra. A munkavégzés folyamatos, az elektronikus ügyintézés gördülékenyen zajlik - írták.

Kovács László jogi diplomát szerzett, majd tanácsadóként, illetve főosztályvezetőként dolgozott a Közbeszerzések Tanácsa titkárságán, részt vett az új közbeszerzési törvények kidolgozásában.