Az amerikai kereskedelmi főképviselő hivatalának bejáratánál Robert Lighthizer főképviselő és Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter fogadta a Liu Ho miniszterelnök-helyettes vezette kínai delegációt. A széles mosolyok és szívélyes kézfogások dacára számos súlyos kérdésben vita van a két ország között, és soványak a megegyezés esélyei - írja az MTI.

Július óta először találkoztak a két ország főtárgyalói. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a kétnaposra tervezett egyeztetéseken napirendre kerül a kikényszerített technológiatranszfer, a szellemi tulajdonjogok védelme, a nem vámjellegű kereskedelmi akadályok, a mezőgazdaság és a majdani megállapodás végrehajtásának témája.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta, hogy eljött "a tárgyalások nagy napja", és megismételte azt az álláspontját, miszerint Kína megállapodást akar kötni, de ő nem feltétlenül. Jelezte azt is, hogy pénteken fogadja a Fehér Házban Liu Ho miniszterelnök-helyettest.

A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Liu Ho a tárgyalások előtt kijelentette, hogy a kínai fél együtt akar működni az Egyesült Államokkal a kereskedelmi mérleggel, a piacokhoz való hozzáféréssel és a befektetők védelmével kapcsolatos ügyekben. Az amerikai kereskedelmi kamara egyik tisztségviselője pedig elmondta, lehetséges, hogy a kínai és az amerikai fél egy devizamegállapodást köt, cserébe a vámtarifák közelgő emelésének elhalasztásáért.

A bennfentesek eddig nem szolgáltak jó hírekkel

Jóllehet az utóbbi napokban több sajtójelentésben is arról számoltak be, hogy a világ két legnagyobb gazdasága fontolgatja egy "átmeneti", részleges kereskedelmi megállapodás megkötését, amelynek alapján Kína több amerikai agrárterméket vásárol a vámemelések elhalasztásának fejében, Trump elnök többször is elhessegette ezt a javaslatot, mondván, hogy "egy nagy megállapodást" akar Pekinggel, amely a szellemi tulajdonjogok kérdését is rendezi.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap bennfentes forrásokra hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy nem hozott előrelépést a hét elején tartott, a legfelső szintű tárgyalásokat előkészítő egyeztetéssorozat. A Liao Min pénzügyminiszter-helyettes vezette kínai delegáció nem volt hajlandó a kikényszerített technológiatranszfer kérdéséről beszélni, és kerülte azoknak a kínai állami támogatásoknak a témáját is, amelyekkel Washington szerint Peking méltánytalan előnyhöz juttatja a kínai vállalatokat a nemzetközi versenytársakkal szemben.