Tovább csökkent a Nemzetközi Autóvadász Egyesülethez (NAKE) bejelentett autólopások száma, mindössze 80 esetről kaptak értesítést 2019 első 6 hónapjában. Tavaly egész évben 182 bűncselekményt rögzítettek, 2017-ben 199-et, folytatódik tehát a 4-5 éve kezdődött trend. Felbukkant azonban egy nem éppen örömteli újdonság az elmúlt időszakban.

"Budapestről egyre jobban kiszorított tolvajok országszerte lopni kezdték a kocsikat. Teret nyernek köztük az amatőrök, akik az egyszerűbben, számítógépes technika nélkül elvihető korosabb kocsikat kezdték lopni vidéken" - mondta a portálnak Vezda László. A NAKE elnöke szerint a fővárosban jellemzően továbbra is a fiatalabb, értékesebb autókat keresik.

Állítása alátámasztására konkrét példákat sorol a szétszerelt, öreg Ladától az ezeréves Opel Kadetten át a vastelepre leadott Audi 80-ig.

A modellek listája

A 2018-as évhez képest teljesen új szereplők kerültek fel a dobogóra. Egyértelmű, hogy a bűnözők ráálltak a Renault Mégane-ra, az idén eddig legnagyobb számban lopott francia kompakt tavaly az első 15-ben sem volt benne.

Két helyett lépett előre az Opel Corsa, a 2018-as 13. helyről pedig a harmadikra ugrott előre a Suzuki Swift. Ráadásul bekerült az első 15-be két másik modell is a kisautós japán márkától.

Az elmúlt 3-4 évben az újautó-értékesítések éllovasainak számító Vitara vagy SX4 S-Cross eltűnéséről viszont egyáltalán nem érkezett bejelentés. Suzukikból is inkább az idősebb, valószínűleg utólag beszereltetett lopásgátló nélküli, azaz egyszerűbben elvihető példányokat viszik.

Lopott autók toplistája (2019 első félév)
HelyezésModellBejelentett lopásszám (darab)
1.Renault Mégane7
2.Opel Corsa6
3.Suzuki Swift5
4-5.Ford Focus4
4-5.Ford S-Max4
6-10.Ford Mondeo3
6-10.Opel Astra3
6-10.Renault Fluence3
6-10.©koda Octavia3
6-10.Volkswagen Golf3
Forrás: NAKE, vezess.hu,


Régen loptak ennyire kevés német prémiumautót

Nincs Mercedes személyautó a 80 bejelentés között, Audi is mindössze csak egyetlen darab, miközben két BMW típusból is csupán 2-2 példány eltűnését jelezték a megkárosított tulajdonosok.