Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Márciustól a háztartási gépek jelentős része - hűtőgépek, mosogatógépek, mosógépek, televíziók, villanykörték és lámpák - új energiafogyasztási címkét kap. Az energiacímkék már eddig is ott voltak a gépeken, sőt, az EU egyik elemzése szerint a 1995-ös bevezetésük óta a vásárlók túlnyomó része - 85 százaléka - a címkék adatai alapján döntött egy-egy gép beszerzéséről. Ugyanakkor változtatásra volt szükség, mégpedig azért, mert az eddigi rendszer nem adott pontos tájékoztatást. Vevőként akár azt hihettük egy A+-os jelölésű gépről, hogy alacsony energiafogyasztású és hatékony. Pedig előfordulhatott, hogy hiába az első látásra jó osztályzat, ez az A+-os gép pusztán átlagos teljesítményű és nem is feltétlenül a legkedvezőbb fogyasztású.

Tehát márciustól eltűnnek a "+" jelek, és maradnak a sima betűk. Ez már önmagában elég egy új korszak indulásához, de ennél azért többről van szó, éppen ezért a Tudatos Vásárlók Egyesülete összegyűjtötte, mit jelent a vásárlók számára az új szabályozás.

Ilyen címkék lesznek a gépeken.

Kép: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Kép: Innovációs és Technológiai Minisztérium

Tehát leegyszerűsítve az "A" kategóriába tartozó gépek a legtakarékosabbak, míg a "G" osztályosok képviselik a másik végletet.

Nagyon fontos látni, hogy márciustól a boltokban nem biztos, hogy lesznek "A" jelölésű gépek. Lehetnek olyanok, amelyek "B" vagy "C" jelöléssel lesznek kitéve az üzletekben vagy az online áruházakban, de ettől nem kell megijedni. Mindez nem azt jelenti, hogy ezek nagy energiafogyasztásúak lennének. Az új szabályozás bevezetésével a korábbi fogyasztási limiteket is módosította az Európai Unió. Vagyis egy korábban A+++-os hűtő az új rendszerben akár átkerülhet B vagy C kategóriába. A rendszer tehát csak szigorúbb lesz az eddiginél.

Ez első látásra logikátlannak tűnhet, de azért lett ez a megoldás, mert a jövőben a háztartásigép-gyártók fejlesztéseinek köszönhetően alacsonyabb fogyasztású gépek érkeznek majd a piacra és azoknak is "kell a hely" a jelölő skálán. Annak érdekében, hogy ne kelljen 3-5 évente módosítani a címkézési rendszert, márciustól még nem biztos, hogy minden gépnél lesz "A" osztályos, hanem csak évek múlva.

Erre az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatója is felhívta a figyelmet:

"Ha egy korábban pl. A+++ besorolású termék az új jelölés alapján C vagy D osztályba kerül, attól még nem lesz "rosszabb".
Az elektronikaikészülék-gyártókat tömörítő szakmai szövetség, a több mint 25 ismert márkát képviselő Applia Magyarország Egyesülés ennél is továbbmegy:
A mosogatógépeknél például az a gép kaphatott eddig A+++ jelölést, amelyiknek a bonyolult kalkulációval kiszámolt, úgynevezett összesített energiaindexe (EEI-értéke) kisebb mint 50. Az új korszakban ez "D" vagy "E" osztályra lesz elég."

Az energiafogyasztás mellett az új címkézés más területen is segítséget nyújt a vásárlást fontolgatóknak. A mosógépeknél a vízfogyasztás, a kimosható ruhák tömege mellett azt is megmondják a címkék, mennyire zajos az adott készülék. A hűtőknél az űrtartalom, a tévéknél az átmérő is szerepelni fog a címkéken.