Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint az új nagykövet határozott elképzeléssel érkezett Párizsba, az OECD székhelyére. Legfontosabb feladatának a OECD-nél felhalmozott, folyamatosan bővülő tudás becsatornázását tartja a magyar gazdaságpolitikai döntésekbe - írja az MTI.

Turóczy László a szervezettel folytatott együttműködés előnyei közül a közleményben kiemelte, hogy Magyarország a globális szakmai tudáshálózat részeként megismerheti a legjobb nemzetközi gyakorlatokat, és bemutathatja a közpolitikák különböző területein elért eredményeit.

Turóczy László, a PM volt gazdaságtervezésért és versenyképességért felelős helyettes államtitkára 2001 óta dolgozott a tárcánál és annak jogelődjeinél. Pályája kezdete óta részt vesz az OECD-vel kapcsolatos munkában is, így többek között a Magyarországról szóló országtanulmányok előkészítésében - olvasható a közleményben.

Képünkön az OECD épülete