Új állami támogatás jön szerencsés munkavállalóknak

Elhelyezkedési juttatás címen kaphatnak egy kis pénzt azok a közmunkások, akik állást tudnak szerezni maguknak a szabad munkaerőpiacon. Szakértők szerint látszat intézkedésről van szó, amely nem fogja segíteni a közmunkások elhelyezkedését.
Napi.hu, 2015. november 12. csütörtök, 12:34
Fotó: Napi.hu

Elhelyezkedési juttatást kaphatnak januártól azok a közmunkások, akik el tudnak helyezkedni a nyílt munkaerőpiacon - írja a Világgazdaság. Aki állást talál, az megkaphatja a közfoglalkoztatási szerződése hátra lévő idejére járó pénzt. A "közmunkásbér" havonta 52 ezer forint.

Ehhez olyan állást kell találnia, amelyben naponta legalább hat órát dolgozik. Megváltozott munkaképességűek esetén négy óra a minimum. Nem veheti fel ezt a juttatást az, akinek ugyanott lesz az új munkahelye, ahol közmunkásként dolgozott.

Kétséges, hogy ez a juttatás segíti-e a közmunkások való álláshoz jutását - mondta a lapnak Hárs Ágnes, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezető kutatója. Ki garantálja, hogy az új munkaadó nem rúgja ki a volt közmunkást az alatt az idő alatt, ami még hátra lett volna a közfoglalkoztatásából? Ebben az esetben az illetőnek vissza kellene fizetnie a felvett juttatást, amit nyilván nem tudná megtenni.

Nem véletlen, hogy civilizált országokban a kormányok hasonló esetben a munkaadótól szoktak garanciát kérni arra, hogy hosszabb távon foglalkoztatják a munkaerőpiacra visszatérő munkavállalót. Ezért szoktak támogatást (például tb-fizetési kedvezményt) adni a cégeknek.

A szakértő szerint ezért ez a fajta juttatás csak látszatintézkedés, amellyel a kormány el akarja hárítani azokat a kritikákat, amelyek szerint a közfoglalkoztatás nem segíti az emberek valódi állásvállalását. A kutatók szerint aki egyszer közmunkássá válik, az képtelen lesz visszailleszkedni a piaci viszonyok közé.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antisoros, 2015.11.13 21:39

A "közmunkásbér" havonta 52 ezer forint.


..nem ...ismerősöm 64 000 -et kap ...74 lenne ,ha lenne gyereke ...hazudoztok ..!!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2015.11.12 12:47

Az elképzelés jó,még jobban át kell gondolni,és aztán bevezetni.
Az átgondoláson azt értem hogy ne lehessen vele visszaélni,valós támogatás legyen,és előtte legyen biztosítva idő,némi pénz a munka keresésre.Mert egy borsodi ha a Dunántúlon tud munkát nézni az nem olcsó,és időigényes.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html