Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A banki tapasztalatok szerint az utóbbi időkben elszaporodtak az olyan csalások, amelynek során az elkövetők a saját számlájukra térítenek el másnak szánt átutalásokat. Jellemzően olyan vállalkozásokat, intézményeket károsítanak meg így, amelyek rendszeresen fizetnek egy üzleti partnerüknek nagyobb összegeket. A visszaélők magukat a partner cég képviselőjének adják ki, és azt közlik a fizetésre kötelezettekkel, hogy a kedvezményezett számlaszáma megváltozott, új számlaszámként pedig a sajátjukat adják meg.

A megtévesztett vállalkozás, intézmény által átutalt összegeket gyorsan továbbutalják, rendszerint külföldre.
A csalások megelőzéséhez és kiszűréséhez szükséges a számlatulajdonos ügyfelek fokozott körültekintése és aktív közreműködése - hangsúlyozza a bankszövetség.

A szervezet azt javasolja, hogy a számlatulajdonosok a velük kapcsolatban álló üzleti partnertől érkező, bankszámlaszám-változásra vonatkozó értesítést kezeljék fokozott óvatossággal, tartalmát ellenőrizzék a közléstől eltérő csatornán is, lehetőleg a megszokott kapcsolattartón keresztül, illetve a partner egyéb publikus adatközléseiben.

Amennyiben egy vállalkozás, intézmény hasonló visszaélési kísérletet észlel, illetve ilyen jellegű csalás áldozatául esik, azonnal értesítse a számlavezető bankját, valamint a rendőrséget - áll a bankszövetség közleményében.