A közlemény szerint az új vezető Papp Lajostól veszi át a pozíciót, aki 11 éven keresztül állt a szövetség élén. Sebestyén László 2014 óta a FBAMSZ online szekciójának vezetője, 2012 óta a Netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt. vezérigazgatója, korábban húsz éven át a Generali csoportnál dolgozott, amelynek igazgatósági tagja is volt - írja az MTI.

A FBAMSZ új elnökének mandátuma a 2019 elején tartandó közgyűlésig szól.

A teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát képviselő szövetség 1992-ben alakult, azóta számos biztosításpiaci szabályozás ügyében lépett fel kezdeményezőként. Ezek közül a médiában a legnagyobb visszhangja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszere átalakításának, az évközi évforduló bevezetésének, illetve ezután a szabad évközi díjhirdetés lehetőségének volt - emlékeztetnek a közleményben.

Képünk illusztráció.