Új forintérme érkezik - ilyet még nem látott!

Az MNB nyílt pályázaton keres jelentkezőket egy speciális alakú forintérem elkészítésére.
Domokos László, 2017. szeptember 1. péntek, 14:44

Az MNB 2018-ban Magyarország elnevezéssel 20 ezer forint névértékű színezüst emlékérme (ötezer példányban), valamint 3 ezer forint névértékű színesfém változat (tízezer példányban) kibocsátását tervezi, melynek megtervezésére nyílt pályázatot hirdetett.

A felhívás szerint a Magyarország térképét formázó, különleges alakú emlékérme, a megyéket/megyeszékhelyeket bemutató új sorozat indító darabjaként jelenik majd meg - a tervek szerint 2018. október 15-én.

A sorozat célja az ország és a megyék/megyeszékhelyek bemutatása az adott területre jellemző művészeti motívumvilág, természeti jellegzetességek, építészeti remekek segítségével.

Alapanyagukat tekintve az emlékérmék elsősorban nemesfémből készülnek, de a 2014 óta érvényben lévő értékesítési politika szellemében minden nemesfém emlékérme alacsonyabb névértékű, színesfém változatban is megjelenik.

Az emlékérme-kibocsátás ezúttal nem köthető egy konkrét évfordulóhoz, eseményhez. Célja, hogy a magyarság olyan általános értékeit, Magyarország természeti vagy kulturális sajátosságait, illetve karakterisztikus magyar motívumokat jelenítsen meg, amelyekre méltán büszkék lehetünk, illetve a magyar identitástudathoz hozzájárulhatnak - olvasható az MNB felhívásában.

A pályázaton bárki részt vehet, aki a kiírásban részletezett pályázati anyagot elkészíti. A jelentkezőknek 2017. december 1-jén 16 óráig kell beadniuk a pályázati anyagokat az MNB-nél. A pályázat első helyezettje 1,2 millió forintos díjazásban részesül és elkészítheti az emlékérmét. A második 600 ezer, a harmadik pedig 400 ezer forintos jutalommal jár.

További részletek itt olvashatók.

HOZZÁSZÓLÁSOK