Információnk szerint Szekeres Tamás és az RK közös megegyezéssel válik meg egymástól. Kérdésünkre Kovács Tibor, az RK napilap-üzletág igazgatója cáfolta azt a feltételezésünket, hogy a Nemzeti Sport példányszámának – 2003. évihez képest - tavalyi csökkenése, illetve ennek idei folytatódása miatt történik a váltás. Kifejtette: a kiadó számolt ezzel, hiszen a 2005-ös év nagy tömegérdeklődést kiváltó, nemzetközi sporteseményekben nem bővelkedik, ami visszahat a sportnapilap kelendőségére is. Inkább új koncepció megvalósítását várják el az új főszerkesztőtől, aki e pozíciója mellett megtartja a Képes Sport hetilap főszerkesztői posztját is. A változás keretében egyúttal az RK a kiadón belül egy sportmédia-centrumot - megfogalmazásuk szerint sport-network-öt - is létrehoz, melynek irányításával szintén Kálnoki-Kist bízták meg. Az újfajta médiacentrumhoz tartozik majd a www.nemzetisport.hu internetes portál, valamint a kiadó sporttémájú könyveinek, kiadványainak egységes - ugyanakkor a fiatalabb korosztályt is megnyerni szándékozó - koncepció szerinti megjelentetése.