A Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett módosítási javaslatban az áll: a továbbtervezés része "a nemzetközi sportszövetségekkel történő egyeztetés, amely alapján néhány versenyhelyszín esetében a helyszínkiválasztási javaslat módosítása is szükségessé válik". Mindezek mellett a helyszínkiválasztás alapelvei és városszerkezeti koncepciója nem változott - mutattak rá.

A javasolt változtatások - mint írták - a "Master Plan" és így a pályázat erősítését szolgálják a következőképpen: a versenyhelyszínek esetében a módosított terv biztosítja, hogy az összes javaslat megfelel a legoptimálisabb utóhasznosítási, valamint fenntarthatósági igényeknek. Ha nincs megfelelő utóhasznosítási lehetőség, akkor az új létesítmény ideiglenes megoldással való megépítése javasolt.

A megvalósíthatóság érdekében csökkentenék a megvásárolandó, valamint a gazdasági társaságok és magántulajdonosok által érintett ingatlanok számát.

Kiemelték, a javasolt módosítások hozzájárulnak az olimpia gazdaságosabb megrendezéséhez. A versenyhelyszínek más vagy új helyre áthelyezése mellett a sajtó- és közvetítőközpont, valamint a médiafalvak elhelyezését is érinti a javaslat módosítása.

Elköltöztetnék a sajtóközpontot

A kedvezőbb utóhasznosítási lehetőségek alapján a sajtóközpont új tervezett helyszíne a Hungexpo területe, itt a csarnokok az olimpia után rendezvény- és konferenciapavilonokként hasznosíthatók - olvasható az előterjesztésben.

Az eredeti koncepció szerint négy médiafalu lett volna a városban, de a szálláslehetőségek további vizsgálata alapján három médiafalut elegendőnek tartanak a médiaszálláshelyek kiszolgálására. A Gubacsi úti médiafalu helyszínének megszüntetése a sajtó- és közvetítőközpontnak a Hungexpo területére áthelyezése miatt volt szükséges. A józsefvárosi pályaudvarra tervezett médiafalut pedig az előterjesztők szerint bővíteni indokolt.

Az előterjesztés szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a sportszövetségekkel történő további egyeztetés nyomán a pályázat harmadik szakaszában is módosulhat a helyszínkiválasztási javaslat, amelynek alapján a végleges dokumentumot előreláthatóan 2017 januárjában mutatják be a Fővárosi Közgyűlésnek.

Új helyen a mountain bike és az evezős verseny

A javasolt változtatások között szerepel például, hogy a Testvérhegy helyett a Hármashatár-hegy területén lennének a mountain bike versenyek, a box a Hungexpo helyett az Óbudai-sziget területén kapna helyet, az evezősversenyek Szeged helyett az Olimpiai park területén lennének.
Az olimpia nyitó- és záróünnepsége a javaslat szerint az Olimpiai park helyett a Puskás Ferenc Stadionban lenne.

A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztés célja az említett módosítások mellett az olimpiai pályázat második szakaszában benyújtandó dokumentumok elfogadása.

A testület január 27-én fogadta el a helyszínkiválasztási javaslatot. A tervezett olimpiai helyszín két térségből és ezeken belül hét klaszterből áll. A Duna térség az Olimpiai park (a Kvassay-zsilip térsége), a Margitsziget és az Óbudai-sziget klaszterből áll. Az úgynevezett városfejlesztési térséget pedig a Hősök tere, a Puskás, a Vásárközpont és a Népliget nevű klaszter alkotja.