Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tervek alapján egy 342 méter hosszú, háromnyílású acélhidat építenének a meglévő átkelő mellé. A csatlakozó úthálózat korrekciója mellett a két folyóparti településen az érintett utcák körforgalmi csomóponttal kapcsolódnának az átvezetett állami kezelésben lévő úthoz. Hangsúlyozta, a folyami átkelő korszerűsítése vízügyi szempontból is kiemelten fontos, mivel a folyómederben és az ártéren elhelyezkedő támaszok jelentős visszaduzzasztást okoznak az árvizek levezetése során.

Az érintett folyószakasz szabályozásának, a Tivadar térségében lévő "szűkület" megszüntetésének, valamint a Tisza-híd átépítésének előkészítése az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVI) beruházásában kezdődött meg - mondta Loppert Dániel. Hozzátette, mivel a Tisza-híd állami közúthálózatot vezet át a folyón, így a fejlesztésben a NIF-nek is szerepet kell vállalnia.

Tájékoztatása szerint a beruházói feladatok megosztásáról jelenleg is zajlanak az egyeztetések a NIF Zrt.-vel, a pénzügyi forrás rendelkezésre állása esetén a kivitelezés legkorábban 2016-ban indulhatna el.

(Fent, az MTI képén a II. Rákóczi Ferenc Tisza-híd látható.)