A Népszabadság úgy értesült, hogy kormányátalakításra kerül majd sor, Orbán Viktor - a dolgok jelenlegi állása szerint - többlépcsős változtatást tervez. Miniszteri poszton cserére várhatóan decemberben-januárban kerülhet sor, a 2012-es adótörvények, a költségvetés, és a többtucatnyi sarkalatos törvény elfogadása után. A lap már korábban megírta, a miniszterelnök tavaly, az első nem hivatalos kormányülésen azt közölte a miniszterekkel, mandátumuk 2011. december 31-ig szól.

Hoffman Rózsa KDNP-s oktatási államtitkár az elmúlt hetekben konfliktusba keveredett a Fidesszel - a lap egy egy befolyásos forrásának megfogalmazása szerint akit Orbán Viktor néhány hete egyenesen "szénné égetett" egy kormányülésen az általa jegyzett felsőoktatási koncepció miatt. Azzal kapcsolatban azonban, hogy mennie kell-e az államtitkárnak, a forrás szerint egyelőre "minden kiszámíthatatlan". És mivel a miniszterelnöknek minden fideszes-kereszténydemokrata voksra szüksége lesz a sarkalatos törvények megszavazásához a parlamentben, nyilván mérlegeli, hogy KDNP-s államtitkárokat meneszt-e. KDNP-s források azt mondták: "kevesebb mint három hete" (már az ominózus kormányülés után) Orbán Viktor a bizalmáról biztosította az államtitkár asszonyt. és véleményük szerint őszig a helyén marad.

Szócska Miklósért "sem rajongott" a Fidesz-frakció, de az egészségügyi államtitkár (miután a gyógyszerkasszaügy kapcsán meglebegtette lemondását) stabilizálta pozícióját. Most viszont azt hallani: nem cél számára, hogy végigvigye a ciklust, "visszavágyik az egyetemre".

"Amint felröppent, hogy én vagyok a kultuszminiszteri poszt várományosa, azonnal elkezdődött a gyűlölködés, a torzsalkodás, a mocskolódás, a gáncs, az ármány. Ami nem a túloldalról indult, hisz riválisaim a Fideszben keresendők" - ezt már a szintén a humán csúcstárcához integrált Szőcs Géza kulturális államtitkár mondta a Mozgó Világban.

Összességében az a fideszes alaphang, hogy a humán csúcsminisztérium "nincs irányítva", Réthelyi Miklós "gyenge", nyáron mennie kellene. Martonyi János külügyminiszter tagadta, de foglalkozott azzal, hogy feláll a bársonyszékből az EU-elnökség lezárultával, bár lojalitásáról biztosította Orbán Viktort. Olyan hírek is kiszivárogtak, hogy Fellegi Tamás is fontolgatta a távozását, forrásaink szerint a nemzeti fejlesztési miniszter mint üzletember "a piacok dinamizmusához szokott, s nem a nehezen mozduló apparátushoz". Az általános vélekedés, hogy Matolcsy György "egy fantaszta", és az utolsó költségvetése a 2012-es lesz.

Forrásaink azt valószínűsítik: a 2014-es választások előtt 8-9 hónappal Orbán Viktor valószínűleg még egyszer újrarendezi a miniszteri tablót, "de az már a kampányfelállás lesz".